Városvezetés

2 órája

Alakuló ülését tartotta a szarvasi képviselő-testület

Megtartotta alakuló ülését az új szarvasi képviselő-testület szombaton az Árpád Szálló dísztermében. Az eseményen többek között letette esküjét az új polgármester, Hodálik Pál, aki ismertette a következő időszak terveit. Az alakuló ülésen a grémium megválasztotta az új alpolgármestert, illetve a tanácsnokokat, valamint a bizottságok elnökeit és tagjait is.

Vincze Attila

Az alakuló ülés Timkó János, a Cervinus Teátrum előadóművészének ünnepi műsorával kezdődött, majd Hodálik Pál köszöntötte a megjelenteket. A júniusban megválasztott polgármester és dr. Melis János címzetes főjegyző a napirendi pontok ismertetése előtt a leköszönő polgármester, Babák Mihály számára meglepetés ajándékkal, egy díszes fali tükörrel készült, megköszönve ezzel a város vezetésében végzett 26 évnyi munkáját.

alakuló ülés
Hodálik Pál polgármester is letette esküjét. Fotó: Vincze Attila

Az alakuló ülésen ismertették a júniusi önkormányzati választás eredményeit

A napirendi pontok elfogadása után dr. Gyalogné dr. Varga Éva, a helyi választási bizottság elnöke röviden beszámolt a június 9-iki önkormányzati választás eredményéről. Mint tájékoztatott, a választásra jogosultak 58,28 százaléka járult az urnák elé, a testületbe 8 egyéni körzeti képviselő és 3 fő listás képviselő jutott be.

Egyéni választókerületek

  1. Farkas Tamás (Fidesz-KDNP)
  2. Csernus Zsolt (Fidesz-KDNP)
  3. dr. Pecsenye Erzsébet (független)
  4. Kiss Attila (Fidesz KDNP)
  5. Csanádi László (független)
  6. dr. Bartolák Csaba (Fidesz KDNP)
  7. Sinkovicz Krisztián (Fidesz-KDNP)
  8. Závoda Ferenc (Fidesz-KDNP)


Kompenzációs listás képviselők

  • Giricz Katalin (Fidesz-KDNP)
  • Kovács Mátyás (You Klub)
  • Králikné Molnár Anna (You Klub)

 

Hodálik Pál: sokan változást várnak, de mi magunk kell, hogy legyünk a változás

Ezt követően a képviselő-testület és a polgármester eskütétele következett. Hodálik Pál beszédében köszönetét fejezte ki a szarvasi választópolgárok felé, hogy leadták szavazatukat és döntést hoztak a város jövőjéről. Emellett megköszönte segítőiknek, támogatóiknak, illetve a helyi választási bizottság tagjainak a választás lebonyolításában nyújtott segítségüket. 

Alakuló ülését tartotta a szarvasi képviselő-testület október 5-én az Árpád Szálló dísztermében. Fotó: Vincze Attila

Hangsúlyozta, hogy óriási megtiszteltetés számára a város polgármesterének lenni, hozzátéve, hogy a választási kampány során személyesen láthatta, hallhatta, merre kell a városnak tovább haladnia, mik azok a dolgok, amin változtatnának a helyiek, mivel elégedettek, illetve milyen gondok merültek fel a részükről. Megjegyezte: a kampányban csakis olyat ígértek, amiket megvalósíthatónak gondolnak. A polgármester megemlítette, hogy a város keleti részén az ipart kell fejleszteni, míg a nyugati oldalán a turisztikát, addig a városközpontban szeretnék, ha egy lakható település jönne létre, ahol mindenki elérheti a helyi szolgáltatásokat. 

Mint mondta, sokan megfogalmazták, hogy változást várnak el az új testülettől, ugyanakkor megjegyezte, hogy mi magunk kell, hogy legyünk a változás, ehhez pedig nemcsak nekik, hanem mindenkinek változnia kell. Itt példaként hozta fel a közösségi médiában való kommunikációt is. Szerinte mindazonáltal jó testület állt össze, ami a választópolgárok akaratát tükrözi, ugyanis fontos az összefogás, az együtt gondolkodás, azért, hogy egymást támogatva tudjanak a városért tenni. Kiemelte, várják a javaslatokat, de az építő jellegű kritikát is. Hodálik Pál hozzátette, városvezetőként szeretne az emberek között élni, nem az elefántcsonttoronyban létezni, majd leszögezte: akármi is történik, ezért a városért fog dolgozni. Búcsúzásképpen megjegyezte: ha király akarsz lenni, kell, hogy időd legyen a népre, meg kell hallgatni az embereket.

Új alpolgármestert választott a képviselő-testület

Az ülésen a képviselő-testület módosította a közgyűlés Szervezeti és Működési Szabályzatát. Dr. Melis János címzetes főjegyző ismertette, hogy a korábbi öt helyett hat bizottság lesz, mert szeretettek volna az idegenforgalommal és a fiatalokkal is hangsúlyosabban foglalkozni. Emellett mostantól esélyegyenlőségi tanácsnokot is választanak, valamint társadalmi megbízatású helyett főállású alpolgármester segíti majd a polgármester munkáját. Utóbbi személyére Hodálik Pál dr. Bartolák Csabát ajánlotta, akit a képviselők titkos szavazáson egyhangúlag megszavaztak, majd ő is letette esküjét.

Dr. Bartolák Csaba lett a város új, főállású alpolgármestere, aki szintén letette esküjét az alakuló ülésen. Fotó: Vincze Attila

Három tanácsnok és hat bizottság a városvezetésben

A grémium az alakuló ülésen megválasztotta a tanácsnokokat, illetve a bizottságok elnökeit, tagjait, valamint külső tagjait. Kovács Mátyás lett a gazdaságfejlesztésért, Závoda Ferenc a külkapcsolatokért, míg Giricz Katalin az esélyegyenlőségért felelős tanácsnok. A gazdasági és pénzügyi bizottság elnökének Csanádi Lászlót, a nevelési és kulturális bizottság elnökének Farkas Tamást választották, az ügyrendi és közbeszerzési bizottság elnöke pedig dr. Pecsenye Erzsébet lett. Az újonnan létrehozott idegenforgalmi és ifjúsági bizottság elnökének Sinkovicz Krisztiánt, a sportbizottság elnökének Kiss Attilát, míg a szociális, családi, egészségügyi és nemzetiségi bizottság elnökének Csernus Zsoltot választották.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában