Álneve is volt

1 órája

Réti László rendőrből lett népszerű krimiíró, Kondoroson dedikált

Nem mindennapi vendége volt pénteken este a kondorosi Dérczy Ferenc Könyvtár és Közösségi Háznak. Réti László krimi- és forgatókönyvíró könyvei a Moly.hu értékelései alapján stabilan 90 százalék fölött vannak, ez is mutatja, hogy népszerű és nagyon jó író. Sokan voltak rá kíváncsiak, és Rigler Ivett könyvtárvezetőhöz hasonlóan kérdeztek is tőle.

Nyemcsok László

Réti László elmondta, rendőrből lett krimiíró, eleinte Marcus Meadow álnéven jelentek meg könyvei, aztán az Ulpius-ház Könyvkiadónál már saját néven írt. Több mint húsz éve ír regényeket, március közepén már a 18. jelent meg (Tízparancsolat 2.0), és talán még az idén boltokba kerülhet a következő is (A lisszaboni kém).

Réti László
Réti László krimiíróval Rigler Ivett beszélgetett 
Forrás: Kondorosi Kultúrpercek

 Réti László sokat merít könyveinél rendőri múltjából  

– Műfajukat tekintve mindig más érdekel, így vannak köztük thrillerek, krimik, történelmi krimik, kalandregények, disztópikus thrillerek – hangsúlyozta. – Nekem fontos, hogy ne csak egy rejtvényt adjak az olvasónak, hanem a szórakozás mellett egyes égető társadalmi problémák is szóba kerüljenek, de úgy, hogy ne legyen szájbarágós a tálalás.

Olyan könyveket szeret írni, amelyet maga is szívesen olvasna. Fontos számára a pontosság, hitelesség és a részletek. Rendőri múltjából sokat merít, ez adja a hitelességét is.

A Tízparancsolat 2.0 egyik érdekessége, hogy mellette Herendi Gábor rendező, filmproducer (Toxikoma, Kincsem, Valami Amerika) és Divinyi Réka forgatókönyvíró (Szabadság, szerelem, Valami Amerika 2-3, BÚÉK) a társszerzője. Réti László legismertebb könyvei közé tartozik a Megölni Telekit, a Budapest Boulevard és a Kaméleon.

Miért vesz valaki egy meddő aranybányát?

A trió most azért fogott közös projektbe, hogy az egyén és a társadalom szembenállásának kérdéseit feszegessék a napjaink Budapestjén játszódó izgalmas akcióthrillerben. Vajon mi is történt a hegyi ranchon? Hogyan veszítette életét a családja mindennapjait pokollá tevő farmer? Miért vesz valaki egy meddő aranybányát? És ami a legfontosabb: mi lesz Samantha sorsa?

Szépszámú közönségnek dedikálta regényeit

Réti László beszélt arról is, pár éve kezdett el regényíró kurzusokat tartani a Magyar Felnőttképző keretein belül. A rövidebb a Bevezetés a regényírásba kétnapos tanfolyam, és ahogy a címében is szerepel, alapvetően bepillantást enged egy regény elkészítésének folyamatába, és kedvet csinál az íráshoz. A nagyobb tanfolyam címe: Hogyan írjunk szórakoztató regényt? Ez tíz egymást követő, háromórás alkalomból áll. A hallgatókat a saját alapötletük kidolgozásában is segíti az író.

Sokan voltak kíváncsiak Réti László író-olvasó találkozójára a kondorosi könyvtárban 
Forrás: Kondorosi Kultúrpercek

Az est zárásaként Réti László a szépszámú közönségnek dedikálta is a könyveit. Közben Rigler Ivett elmondta, az országos könyvtári napok keretében tartották meg az író-olvasó találkozót. Ez idén négy elem köré épült: föld, tűz, víz és levegő. A pénteki este a tűz témaköréhez kapcsolódott.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában