Labdarúgás - Vármegyei II. osztály

2 órája

Battonya: helytállás tíz emberrel

A Vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati mérkőzésein délen a hazai-, északon a vendégcsapatok domináltak. A legelkeseredettebb csatát a 10 emberrel játszó Battonya folytatta Végegyházán, de a többi házigazdának is nagyon kellett küzdenie a három pontért. Akinek ez nem jött össze, az simán alulmaradt a látogatókkal szemben.

Bakulya Mihály

Ebben a tekintetben délen a Battonya jeleskedett leginkább, amely egy fegyelmezetlenség miatt negyedóra múltán megfogyatkozott létszámban, de tíz emberrel is versenyképes maradt Végegyházán, ha a bravúr el is maradt. A Szabadkígyós szabadnapját kihasználva, az elekiek pontszámban beérték az éllovast.

Battonya; Erdélyi; kapus
A Battonya kapusának, Erdélyi Ferencnek akadt munkája, de állta a sarat. Fotó: Ugrin Gábor

Délen a Battonya, északon a Doboz harcolt hiábavalóan

A Békéscsabai MÁV és a Békésszentandrás csapatának sikerült az idegenbeli bravúr, mindkét alakulat először nyert ősszel házon kívül, ráadásul a lőtt gólok tekintetében is megegyeztek. A doboziak viszont hiábavaló harcot folytattak Apácán, ahol a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.

Déli csoport
Eleki USE–Csorvási SK 1–0 (0–0)
Vármegyei II. osztályú labdarúgó-mérkőzés. Elek, 50 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Elek: Kajári – Kádár (Puporka), Kovács Zs., Szilágyi, Sipos, Rostás (Budai), Kacsala, Nagy E. (Nagy G.), Tamás, Jepure, Kasznár (Dehelán). Játékos-edző: Nagy Gergely.
Csorvás: Varga Á. – Plesovszki, Salka, Gerda V., Csábi, Gyevi-Nagy (Bucsek), Varga G., Máriás, Mazán, Zsiga N., Barkász. Játékos-edző: Csábi Mihály.
Gólszerző: Nagy E. (59.).
Negy Gergely: – Pontosan olyan mérkőzés volt, mint amilyenre számítottam. Az első félidőben eldönthettük volna a pontok sorsát, ami nem sikerült, de alaposan megdolgoztunk ezért a nagyon fontos győzelemért. Gratulálok a csapatnak, jó játékvezetés!
Tárnyik Tibor technikai vezető: – Végig jó iramú, rendkívül küzdelmes, mégis sportszerű mérkőzés volt, melyen teljesen egyenrangú ellenfelei voltunk a kulturáltan futballozó elekieknek. Kis szerencse hiányzik a csapatnak a nagyobb bravúrokhoz, ma is jó teljesítményt nyújtottunk!

Hotya Péter

Mezőmegyer SE–Tótkomlósi TC 3–2 (1–0)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Tóth Imre.
Mezőmegyer: Kun – Nagy B., Benyó, Takács, Balogh M. (Brhlik), Láza, Dowidat (Lehoczki), Séllei, Balog K., Papp D., Villám. Edző: Lőrinczi Attila.
Tótkomlós: Asztalos – Poljak D., Keszeli, Jámbor G. (Borbás), Koleszár, Abonyi (Szabó S.), Jámbor J., Popovics, Balogh T. (Kocsis), Deli, Ondrejó G. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Takács (13., 56.), Balog K. (70. – 11-esből, ill. Deli (51. – 11-esből, 53.). Kiállítva: Láza (42. – szándékos rúgás).
Lőrinczi Attila: – Nehéz talajú pályán, küzdelmes mérkőzést játszottunk. Időben szereztünk vezetést, ám a kiállítás megnehezítette a dolgunkat. A második félidőt jobban kezdték a vendégek, de volt bennünk annyi tartás, hogy megfordítottuk a meccset, amihez gratulálok a srácoknak. A győzelmet a nemrégiben elhunyt Bak Lajos emlékének ajánljuk.
Horváth Henrik: – Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk. Rengeteg helyzetet kidolgoztunk, szebbnél szebb támadásokat vezettünk, de egyszerűen a helyzetkihasználásunk nagyon gyenge volt. Ha ebben javulni tudunk, ezeket a meccseket meg fogjuk nyerni. Minden játékosomat dicséret illeti, sajnos ma pontokat hagytunk Megyeren.

Gömöri János

Végegyházi SE–Battonyai TK 4–3 (3–1)
Végegyháza, 80 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Végegyháza: Tóth K. – Matúz L. (Vincze), Szakál, Borbás, Balog A. (Andrej), Mag, Multyán Cs., Túri, Józsa (Lestyán), Adler Á. (Sipos), Kecskés. Játékos-edző: Bíró Tibor.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Kiss Dániel, Sztán, Mákos, Adler V. (Suhajda), Kiss Z., Kovács Z., Simon P., Héjjas, Molnár R. Edző: Szabó József.
Gólszerző: Mag (26., 35., 72. – 11-esből), Multyán Cs. (28.), ill. Héjjas (33.), Kovács Z. (65. – 11-esből), Suhajda (74.). Kiállítva: Lenti (16. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Bíró Tibor: –Nyögvenyelős győzelem egy bajnokságra való kihagyott helyzettel. További sok sikert a lelkes fiatal vendégcsapatnak!
Szabó József: – Hamar emberhátrányba kerültünk, de visszajöttünk a mérkőzésbe és végig volt tartása a csapatnak. Jól is futballoztunk, kis szerencsével pontot szerezhettünk volna. Sok sikert a Végegyházának!

Barecz Mihály

Vasárnap játsszák: Lőkösháza KSK–Újkígyós FC

Következik
Déli csoport, 8. forduló. Október 12., szombat, 15.00: Szabadkígyósi SZSC–Eleki USE, Csorvási SK–Végegyházi SE, Tótkomlósi TC–Újkígyós FC. Október 13., vasárnap, 15.00: Battonyai TK–Mezőmegyer SE. Szabadnapos: Lőkösháza KSK.

 

Északi csoport
Köröstarcsai KSK–Békéscsabai MÁV SE 0–4 (0–2)
Köröstarcsa, 50 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Köröstarcsa: Nagy-Gáspár – Pap D., Puskás, Fülöp L. (Tóth Á.), Kozák, Schmél Z. (Fülöp R.), Kis G., Szentpéteri, Vincze, Mészáros J., Mészáros S. Játékos-edző: Vincze Gyula.
Békéscsabai MÁV: Bócsik (Vitányi) – Petri, Erdélyi, Viczián, Lévai, Morva, Kőszáli (Takács L.), Matuska, Sipiczki (Sárvári), Vozár (Takács K.), Mazán. Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Viczián (11.), Sipiczki (32.), Petri (60.), Takács K. (84.).
Vincze Gyula: – Nehéz talajú pályán próbáltunk játszani. A játékban jobbak voltunk, de ez ismét nem párosult eredményességgel. A pontrúgások ma eldöntötték a mérkőzést. A továbbiakban sok sikert kívánok a csapatnak!
Dohányos Zoltán: – Nagyon nehéz talajon sportszerű meccsen nyertünk megérdemelten, az egyszerű játékunknak és a pontrúgásaiknak köszönhetően. Ki kell emelnem a rendkívül korrekt játékvezetést!

Bokorné Kerekes Zsuzsanna

Csanádapácai EFC–Dobozi SE 1–0 (0–0)
Csanádapáca, 70 néző. Vezette: Zahorán János.
Csanádapáca: Pós A. – Juhász, Göcző, Bozsó M., Kasza (Ádász), Csende, Drozdik, Dániel, Pós D., Haba, Rakonczai. Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Doboz: Barabás – Patkás G. (Fehér), Szabó B. (Sztojka Zs.), Szabó R., Sztojka N. (Huszár), Váczi R. (Roszik), Sztojka Á., Barcsay (Szabó L.), Szigeti, Szabó S., Rácz Gy. Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Bozsó M. (64.).
Óvári Arnold: – Nem lehet mindig közönségszórakoztató játékot nyújtani, főleg egy ilyen erős, rutinos csapat ellen. A fiúk türelmesen játszottak és nagyon nagyot küzdve megszerezték a három pontot, amihez gratulálok nekik.
Tobai János szakosztályvezető: – Kiegyenlített mérkőzés volt, a második félidőben többet tettünk a három pont megszerzése érdekében, egy elkerülhető gól azonban pecsételte meg a sorsunkat, pedig a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Folytatódik a vesszőfutásunk.

Szikora Pál

Mezőberényi LE–Békésszentandrási HMSE 1–4 (0–2)
Mezőberény, 30 néző. Vezette: Barta Tibor.
Mezőberény: Vas – Fazekas, Buczkó (Bereczki), Lakatos, Székely, Gézárt (Pázsit), Benyovszki J., Kovács Gy., Zsíros, Makai, Varga J. Edző: Adamik Dávid, Benyovszki Róbert.
Békésszentandrás: Rohony – Olasz István, Bakró, Viszkok G. (Banász), Tasi N. (Aszódi), Szécsi, Sándor, Csipai, Balogh M., Sztricskó, Király (Lestyan-Goda). Játékos-edző: Bakró Géza.
Gólszerző: Benyovszki J. (73. – 11-esből), ill. Olasz István (40.), Viszkok G. (41., 91.), Csipai (61.).
Benyovszki Róbert: – Az első félidő megilletődött játékot hozott a részünkről, sok egyéni hibával tarkítva, emiatt szünet után futnunk kellett az eredmény után.  
Bakró Géza: – Nagyon örültem annak, hogy fegyelmezetten játszottunk, mindenki betartotta azt, amit megbeszéltük a mérkőzés előtt. Remélem, hogy ezen az úton maradunk, további sikereket a Berénynek!

Balogh Lajos

Vasárnap játsszák: Csabacsűdi GYLSE–Magyarbánhegyesi FC

Következik
Északi csoport, 8. forduló. Október 12., szombat, 15.00: Sarkadkeresztúri SE–Csabacsűdi GYLSE, Magyarbánhegyesi FC–Csanádapácai EFC, Dobozi SE–Mezőberényi LE. Október 13., vasárnap, 15.00: Békésszentandrási HMSE–Békéscsabai MÁV SE. Szabadnapos: Köröstarcsai KSK.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában