2022.09.16. 18:35
Észak-Macedóniában versenyeztek a csabai táncosok
Külföldön remekeltek nemrég az Acid Jazz Dance Company tagjai. Botta Tibor elmondta, táncosai a világ legnagyobb sporttánc szövetsége, az IDO Nemzetközi Táncszövetség Európa Bajnokságán vettek részt Észak-Macedónia fővárosában, Szkopjéban.
Acid Jazz Dance Company
A művészeti vezető hangsúlyozta, a művészeti sporttáncok Európai megmérettetésén huszonkét ország több, mint kétezer táncosa vett részt. Ők a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség válogatottjaiként versenyeztek modern és kortárs táncok kategóriáiban a világ legjobbjaival. Elmondta, táncosai a maximumot beleadva léptek fel a színpadra, odaadással mutatták be a koreográfiákat és méltóképpen képviselték országunkat, városunkat.
– Ugyan a rendkívül erős mezőnyben az elődöntőkbe már nem sikerült bejutniuk, de a látottakból tanulva, tapasztalatokat gyűjtve, rengeteg élménnyel tértek haza – tette hozzá Botta Tibor, kiemelve, büszke Lázár-Ács Dóra, Sztriha-Kelemen Dóra és Tóth Kata koreográfusok, valamint a táncosok munkájára, amit a felkészülési időszak és a verseny alatt nyújtottak. Aláhúzta, a szkopjei viadal új erőt és motivációt ad a következő időszak feladataihoz.
A csabai táncosok a maximumot beleadva léptek fel a színpadra.