Beol podcast

2024.08.05. 15:42

Ötvenezres nézettség: vendégünk Kabai Gábor gitáros, énekes

Stúdiónk vendége a békéscsabai Kabai Gábor gitáros, énekes, a Hetvenszer Hétszer Bocsánat és a Lobogó Láng együttesek vezetője volt. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy Petőfi Sándor: Szeptember végén című versének általa és barátai által megzenésített változatát már 50 ezren nézték, hallgatták meg a YouTube-csatornán.

Nyemcsok László

Kabai Gábor beszélt a megzenésített vers születésének körülményeiről, valamint arról is, mennyire jóleső hozzászólások érkeztek. Ezekből csak egy: „Annyira szép, erre tanultam meg a verset.” A többi megzenésített versével kapcsolatban is azt mondta: nem ő választotta költeményeket, hanem a versek őt.

Kabai Gábor, versek, Hetvenszer Hétszer Bocsánat, zenekar
Kabai Gábor azt mondja, nem ő választotta költeményeket, hanem a versek őt.

– A megzenésítésben a Jóisten fogta a kezemet, vezette a ceruzámat, éreztem az isteni erőt, hogy fogj, írj, használj! – hangsúlyozta Gábor. – Az isteni inspiráció hatására az emberből akár öt perc alatt is kiszakad a dallam. Ha viszont kényszerből, megrendelésre kellene verset megzenésíteni, az biztosan nem menne. Az isteni gondviselést megköszönve, ahol csak tudok, szolgálok, például gitáros miséken.  

A gitáros, énekes szólt arról, honnan ered a Hetvenszer Hétszer Bocsánat zenekarnév, és mennyiben más a profilja, mint a Lobogó Lángnak. Beszélt a Lobogó Láng Klubról a Csabagyöngyében, és kitért arra is, mennyire fontos számára a jótékonyság, a rászorulók segítése, miként az is, hogy rendszeresen szerepelhet a Békéscsabai Irodalmi Esteken

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!