Beol podcast

2 órája

Magyar nemzeti hip-hopot! Vendégünk Kerekes Judit

Vendégünk Kerekes Judit színházi koreográfus, diplomás táncpedagógus, a Fitdance Center Se vezetője, akit nemrégiben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) Békés vármegyei elnöksége Film-, Színház- és Táncművészet kategóriában Prima-díjban részesített. Kerekes Judittal többek között a rangos elismerésről, az eddigi karrierjéről, valamint jövőbeli céljairól is beszélgettünk.

Vincze Attila

A beszélgetésből egyebek mellett kiderül, hogy mivel Kerekes Juditot nagyon sokan hip-hop táncoktatóként ismerik, így a Prima-díj szerinte annak elismerése is, hogy a műfaj egyre népszerűbb és elfogadottabb Magyarországon. 

Kerekes Judit, Prima-díj, táncpedagógus
Kerekes Judit munkáját Prima-díjjal ismerték el. Fotó: Beol.hu

A Prima-díjas táncpedagógus beszélt az általa vezetett Fitdance Center SE legutóbbi sikereiről is. A podcastben szó esik Molnár Sanyi augusztusban megjelent videóklipjéről, melynek Kerekes Judit volt a rendezője és koreográfusa, így kérdeztük az egykori tanítvánnyal való közös munkáról. Szóba kerül a Jókai Színház is, ahol egy hosszabb kihagyás után újra fontos feladatot vállalt. 

A csabai színházban is dolgozik Kerekes Judit

A teátrum új darabjában, A Noszty fiú esete Tóth Marival című színműben ugyanis felcsendülnek a 90-es évek feldolgozott techno-, és hip-hop slágerei, így a Kerekes Judit által megálmodott koreográfia nagy szerephez jut majd a november 22-én debütáló darabban.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!