Labdarúgás

2024.05.28. 18:43

Legyűrték a sereghajtót a gyulai lányok

Ahogy az elvárható is volt, a sereghajtó elleni győztes mérkőzéssel zárta le az NB II.-es női labdarúgó-bajnokságot a Gyulai Amazonok csapata. Az már korábban eldőlt, hogy a fürdővárosi hölgykoszorú az eredménytől függetlenül 7. helyen végez a 12 tagú Keleti csoportban.

Bakulya Mihály

BVSC-Zugló–Gyulai Amazonok 1–3 (1–1)
NB II.-es női labdarúgó-mérkőzés. Budapest, 50 néző. Vezette: Barta Viktória.
Gyula: Szűcs – Szappanos, Lovas, Kajári, Molnár Á., Nagy K., Kurai, Kurta (Czirók), Mezei, Komlósi (Kónya), Bordás. Edző: Molnár Zoltánné.
Gólszerző: Sulyok (6.), ill. Kajári (17.), Nagy K. (59., 83.).

A zuglóiak gyakorlatilag az első helyzetüket értékesítették, a gyulaiak azonban hamar levetkőzték a kezdeti megilletődöttségüket és bő negyedórányi játékot követően Kajári révén egalizáltak. Ezt követően is irányították a játékot, de a helyzetkihasználással meggyűlt a bajuk. A második félidőben is fölényben voltak a vendégek, ami meghozta számukra a fordítást. Nagy Katalin ügyeskedett a fővárosiak kapuja előtt, aki a hajrában a győzelmet bebiztosító találatot is jegyezte.
Molnár Zoltánné: – Remek pályán játszottunk, emellett sportszerű ellenféllel találkoztunk. Az első félidőben egyáltalán nem tetszett, amit láttam, a második játékrészben azonban magunkra találtunk és szép támadásokat vezettünk. Köszönöm a játékosok idei hozzáállását, nem volt könnyű dolgunk, hiszen sok játékos fordított hátat év közben a csapatnak, ennek ellenére mindenki szívét, lelkét kiadta hétről hétre a klubért. másfélszer annyi pontunk van, mint tavaly, ami a bajnokság erőviszonyát elnézve nagyon jó teljesítmény. Ránk fér a pihenés, július végén folytatjuk a munkát.

A bajnokság végeredménye: 1. Bp. Honvéd 63 pont, 2. Újpest FC 58, 3. Eger 49, 4. Nyíregyháza 42, 5. Lőrinci 39, 6. Hatvan 34, 7. Gyula 31, 8. Kazincbarcika 22, 9. Arany Bácska 16, 10. Szolnok 13, 11. SKSE 9, 12. BVSC 6.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában