Labdarúgás - Vármegyei I. osztály

2024.07.16. 14:41

Erzsébethelyi átrendeződés

Hétfő délután letelt a nyári pihenő a Jamina SE labdarúgói számára. A frissen kinevezett edző, Mazán Zoltán irányításával a Bessenyei utcában is elkezdődött a nyári felkészülés, amely a szakvezető személyén túl, egyéb újdonságokat is tartogat.

Bakulya Mihály

A gyulaiak mellett a kék mezes jaminai csapat is jelentősen átalakul a nyári felkészülési időszakban

Fotó: Kiss Zoltán

Annak ellenére, hogy a hétfői volt az év egyik legforróbb napja, húsz játékos várta az első edzést. A jaminai együttes az átalakulás időszakát éli, ezt jelzi, hogy csapatra való új ember is átöltözött.

– Az elnökséggel karöltve eltökélt szándék a csapat megerősítésre. Olyan keretet szeretnénk kialakítani, amely bármely ellenfélre veszélyes lehet, idehaza pedig sok győzelemmel tudja megörvendeztetni a szurkolókat. A feltételek adottak, a mai létszám pedig azt jelzi, hogy a játékosok részéről van igény az előrelépésre, ráadásul a nyaralások miatt még igazolt hiányzók is voltak – mondta el az első edzést követően Mazán Zoltán, aki elégedett volt a labdarúgók hozzáállásával, mindenki a legjobb tudása szerint végezte a munkát.

A játékosok között számos új arc is feltűnt, döntő többségük máris jaminai labdarúgónak tekintheti magát, mivel csapatra való új szerzeménnyel állapodtak meg a vezetők. Döntő többségük érthető módon Mazán Zoltánnal együtt érkezett, a harmadosztályba visszavonuló bodzásiaktól, de akadnak más klubokkal szakító játékosok is.

– Heti három edzésünk van, pluszba pedig már az első hétvégétől tesztmeccsek is színesítik a programot. Erre nagy szükségünk van, hiszen a felkészülés közepette csapatépítés is zajlik. Szeretnénk egy középmezőnyhöz tartozó gárdát összerakni, amely képes lesz győzelmekkel megörvendeztetni a szurkolóinkat. Pillanatnyilag a bőség zavarával küzdünk, a közös munka során derül ki, hogy ki nem tudja vállalni majd ezt az egészséges versenyhelyzetet. Aki nem akar maradni a kevesebb játéklehetőség miatt, természetesen a távozása elé a későbbiekben sem gördítünk akadályt – részletezte a szakvezető.

A keret kialakítása tehát még javában zajlik az erzsébehelyieknél, a tesztmeccsek programja viszont máris adott. Eddig 11 új játékosuk van, és mindössze egyetlen távozójuk. Szombattól öt gyakorló mérkőzés áll a rendelkezésükre, hogy ütőképes egységgé csiszolják az új és a maradó régi tagokat.

Nyári játékosmozgás

Érkezett: Sebők Martin (Nagyszénás SE), Hoffmann Patrik Márton (Füzesgyarmati SK), Zahorán Balázs (Szarvasi FC), Turcsek Szilárd (Békéscsabai MÁV SE), Véha Károly, Mazán Barnabás, Bozsó Milán, Kurta Barnabás János, Szabó Szilárd, Zsuzsa László, Túri Tibor (mindannyi Medgyesbodzás SE)
Távozott: Varga János (Békési FC)

A tervezett felkészülési mérkőzések rendje
Július 20., szombat, 10.00: Jamina SE–Békési FC
Július 27., szombat, 10.00: Csabacsűdi GYLSE–Jamina SE
Augusztus 3., szombat, 10.00: Jamina SE–Szabadkígyósi SZSC
Augusztus 7., szerda, 18.00: Békési FC–Jamina SE
Augusztus 10., szombat, 17.00: Dobozi SE–Jamina SE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában