Atlétika

2024.07.08. 17:23

Oláh Barbara: nullától a csodáig, irány Párizs – videóval

Összesen húsz atléta képviseli Magyarországot a július 26-án kezdődő XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokon Párizsban. Amint arról már hírt adtunk, a gyalogló Oláh Barbara révén lesz Békés vármegyei képviselője a világ legnagyobb sporteseményének, aki a maratoni vegyes váltóban szerepel majd.

Gajdács Pál

A 31. születésnapját éppen a világesemény nyitónapján betöltő Oláh Barbarának a párizsi lesz a harmadik olimpiája. A 2016-ban Rio de Janeiróban rendezett olimpiai játékokon, a 20 km-es gyaloglásban a 74 induló közül az 58., a 2021-es tokiói ötkarikás játékokon szintén az 20 km-es gyaloglásban indulva a 46. helyen ért célba. A most Párizsba készülők közül Oláh Barbara, Krizsán Xénia és Venyercsán Bence Rióban és Tokióban is ott volt az indulók között, míg Madarász Viktória és Helebrandt Máté karrierje negyedik olimpiáján szerepelhet.

Oláh Barbara, Párizs, olimpia, gyaloglás, olimpiai játékok
Oláh Barbara edzéseit tavaly október óta a férje, a korábbi atléta, Oláh Tamás irányítja. Fotó: Bátori Attila

Maratoni vegyes váltóban indul

Párizsban a maratoni vegyes váltóban indul a Budapesti Honvéd gyaloglójával, Venyercsán Bencével.

– Nagyon nehéz út vezetett idáig – mondta Oláh Barbara, akit az egyik békéscsabai edzése közben kérdeztünk. – Decemberben és január első hetéig nagyon jól mentek az edzések, de azután annyira fájt már a jobb térdem, hogy le kellett mondani a januári versenyt. Orvosokhoz jártam, próbálkoztam mindenféle kezeléssel, de egyik sem segített. Gyaloglásnál a térdem egyszerűen bemerevedett, nem tudtam kinyújtani a lábamat. Futásnál nem zavart, azzal az állóképességemet fenn tudtuk tartani, ez vezetett oda. Végül március 25-én, a békéscsabai országos bajnokság után a tatai Kastélykert Klinikán a térdspecialista Lohner Balázs megműtött. Addig sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tovább, vagy van-e tovább? Elég lehangoló volt, hogy semmilyen kezelés nem segített, hogy mi a probléma, az csak a műtét után derült ki, amikor is az instabil porcrészeket és az összetapadt kötőszövetet kellett eltávolítani. A beavatkozást követően hat napra már felültem a biciklire, próbáltunk folyamatosan terhelni. Úgy álltunk oda, hogy nem adjuk fel az olimpiát, mert tudtuk, hogy van egy váltókvótánk, amire versenyzőként, vagy tartalékként be tudok kerülni. Eljutottunk egy olyan állapotba, hogy Szlovákiában tíz kilométeren egyéni csúcsot gyalogoltam, majd kiírtak egy kvalifikációs versenyt a tízezer méteres ob-ra. Aki az olimpiai kvótát már korábban megszerző Récsei Rita mögött ér be, az biztos tartalék az olimpián, egyéni csúccsal én lettem a második.

Oláh Barbara nem bánta, hogy kihagyta az Eb-t

Oláh Barbara annyira nem bánta, hogy a júniusi római Európa-bajnokságon nem vett részt.

– Amikor néztem az Eb-t, nem volt olyan érzés bennem, hogy ott kellene legyek – folytatta. – Jobb volt, hogy itthon napi kettőt tudtam edzeni, így rá tudtam készülni a tízezres ob-ra. Amikor az alapozásba belekezdtünk, úgy számoltunk, hogy egyéniben jutok ki, annyira jól mentek az edzések. Amúgy kicsit tehernek is éreztem, hogy két olimpia, illetve a tavalyi budapesti világbajnokság után el is várták, hogy Párizsban is ott legyek. A szintek is nagyon erősek voltak húsz kilométeren. Végül sikerült az elvárásokat teljesíteni.

A férje, Oláh Tamás irányítja az edzéseit

Oláh Barbara edzéseit tavaly október óta a férje, a korábbi atléta, Oláh Tamás irányítja.

Közös megegyezéssel lettem az edzője, de előtte is, amikor a vezetőedző, Tóth Sanyi bácsi irányította az edzéseit, ott voltam mellette. Az eredmény fantasztikus, hogy a két egyéni csúcsot is beleértve egy csodát hajtott végre Barbi az elmúlt tíz-tizenkét hétben. Félig nulláról jutottunk el idáig. Számára, számunkra is egy megerősítés, hogy a közös munkának jó az útja és ebben még több is lehet.

Oláh Tamás hozzátette, nagyon kiélezett harc ment a csapatba kerülésért, legalább négy lány küzdött a váltóért is.

Emberfeletitt kellett teljesíteniük a sérülése után

– Emberfelettit kellett teljesítenünk a sérülése után. Erősödött a gyalogló szakág, nekünk is mélyre kellett nyúlni, hogy kijöjjön ez a teljesítmény – mondta a fiatal edző. – Csütörtökön tíz napra elutazunk az ausztriai Kapfenbergbe, ahol minden adott lesz az edzéshez. Ezután Budapesten folytatjuk a felkészülést. A pontos kiutazás időpontját még nem ismerjük, a versenye augusztus 7-én lesz.

Tóth Sándor, Barbara korábbi edzője (a nevelőedző Germán Tibor volt) a következőt nyilatkozta:

– Nagyon nehéz, összetett volt a kvalifikáció, de minden sportágban így volt ez. Az utolsó pillanatig várni kellett, hogy meglesz-e a kvalifikáció. Megtettek mindent ezért a gyógyulásban és az edzésmunkában is. A többéves munka gyümölcse beérik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában