Egy megnyert ezüst története

Mexikóvárosban (1968) viszont már ott volt a négyes, és a valaha volt legjobb evezőseredményt elérve második lett. Az ezüst története viszont nem korábban kezdődött… Az 1966-es világbajnokságon 4. lett a Lucsánszki–Csermely–Sarlós–Czakó négyes. Ugyanők egy évre rá ezüstérmet nyertek az Eb-n, ezzel kiharcolták a mexikói részvételt. Ám a szakvezetés úgy vélte, a csapat elkényelmesedett. Az olimpia évében volt egy másik négyes, amely jobb eredményeket ért el náluk. De ez a társulat sem volt az igazi. A döntés megszületett: a két négyest kell mixelni. Így született meg Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal kvartettje, mely az olimpiai elődöntőben 10 másodperccel jobb eredményt ért el, mint a másik futam győztese, az NDK együttese. Csúcsformában voltak a magyar fiúk. Ám a szakmai tudás hiányzott ahhoz, hogy is kellene azt megtartani az egy héttel később sorra kerülő döntőre…

A magyar egység kezdett jobban a fináléban, de a németek 700 méter után az élre álltak, s bár Csermelyék mindent beleadtak, az évek óta verhetetlen NDK-beliek hozták a papírformát: 1 másodperccel előbb értek célba a 2000 méteres versenyen. A magyarok mindent kiadtak magukból, olyannyira, hogy az eredményhirdetést is el kellett halasztani addig, amíg végre rendbe nem jöttek. Csúcseredmény volt, megnyert ezüsttel – még ha a csapattagok közül hárman is azt írták fel a döntő előtt a titkos szavazáskor a fecnijükre: aranyérem…