Labdarúgás - NB III

2024.08.11. 20:08

A végén már gálázott a gyulai csapat - galériával

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi 3. fordulójában a harmadik győzelmét ünnepelte a Gyulai Termál FC együttese. A fürdővárosiak korán vezetést szereztek a jól megerősített kecskeméti fiatalokkal szemben, a sikerüket a meccs finisében további gólokkal biztosították be.

Bakulya Mihály

Zabari Dávid (elöl) és Wéber László jól látta el a feladatát a gyulai védelemben. Fotó: Bencsik Ádám

Fotó: Bencsik Adam

Gyulai Termál FC–Kecskeméti TE II. 4–0 (1–0)
NB III.-as labdarúgó-mérkőzés. Gyula, 470 néző. Vezette: Virág András Barnabás (Aczél Tibor, Juhász Szabolcs Olivér).
Gyula: Kertész – Sztankó (Vörös, 46.), Szabó P., Wéber, Zabari – Trescsula, Czirok (Szilágyi, 81.) – Geiger (Szabó Zs., 66.), Zelenyánszki, Varga T. (Malkócs, 46.) – Ilyés (Csicsely, 76.). Vezetőedző: Ekker Attila.
Kecskemét II.: Pálfi –  Harmati, Polyák (Horváth A., 82.), Szamosi – Goretich, Kovács K. (Jászai-Deák, 71.), Murár (Czenky, 79.), Kovács P. – Kotula (Nagy B., 82.), Artner, Vattay (Puskás, 71.). Vezetőedző: Virágh Ferenc.
Gólszerző: Czirok (2.), Csicsely (78.), Malkócs (87.), Trescsula (93.).

A vendégek kezdőcsapatában fél tucat NB I.-es kerettagjuk kapott lehetőséget, ennek ellenére már a 2. percben a kapujukban táncolt a labda. Czirok kapott pontos felpasszt, megiramodott a labdával és a jobbösszekötő helyéről 12 méterről lőtt a kifutó kapus mellett a hálóba, 1–0. A folytatásban jobbára a két tizenhatos között folyt a játék. A vendégek pontrúgásokból próbáltak egalizálni, a hazaiak a félidő közepén Wéber révén egy szabadrúgásból veszélyeztettek, a hajrában pedig Czirok és Szabó Péter előtt adódott gólszerzési lehetőség, de egyikük sem élt vele.
Szünet után is a gyulai együttes kezdeményezett többet, különösen Czirok volt aktív a jobb oldalon, ám a kecskeméti kapu elé érve rendre hiba csúszott az utolsó passzokba. A vendégeket lekötötte a védekezés, az előrejátéka nem igazán marad erejük. A találkozó a 78. percben dőlt el, amikor Csicsely kapott egy labdát a tizenhatos bal sarkánál Zabaritól, befordult vele és kilőtte a hosszú sarkot, 2–0. A 87. percben egy hosszú indításra Pálfi mozdult ki, aki elfejelte azt, ám a labda Malkócs elé került, aki bő 30 méterről „megmérte” a visszafutó kecskeméti kapust, és a hálóba ívelt, 3–0. A hosszabbításban Trescsula koronázta meg csapata napi teljesítményét, aki egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után mintegy 40 méterről vette be a látogatók kapuját, 4–0.

 

Jó: Szabó P., Wéber, Zabari, Zelenyánszki, Trescsula, ill. Kotula, Vattay.

Ekker Attila: – Játszottunk ennél már dinamikusabban, és tudunk is gyorsabb játékot, de a meleg nem kedvezett ennek. Viszont a második félidőben már gólokban is megmutatkozott a fölényünk. Köszönjük a népes szurkolótábor biztatását.

Vincze Gyula

További eredmények: Bp. Honvéd II.–Pénzügyőr SE 1–2, Erzsébeti SMTK–Vasas FC II. 3–2, Martfűi LSE–Hódmezővásárhelyi FC 1–1, BKV Előre–Tiszaföldvár SE 2–0, Szegedi VSE–Monor SE 1–1, Tiszakécskei LC–FC Dabas 2–1, Csepel TC–Szolnoki MÁV FC 2–0.

Következik. 4. forduló. Augusztus 18., vasárnap, 11.00: Kecskeméti TE II.–Budapest Honvéd II., Vasas FC II.–Szolnoki MÁV FC. 17.30: Tiszakécskei LC–Csepel TC, FC Dabas–Szegedi VSE, Monor SE–BKV Előre, Tiszaföldvár SE–Gyulai TFC, Pénzügyőr SE–Martfűi LSE, Hódmezővásárhelyi FC–Erzsébeti SMTK.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában