Kézilabda - NB I. B női

2 órája

Kozármisleny: egy félidőnyi élvonalbeli szint

A negyedik fordulót követően is pont nélkül maradt az Orosházi KA NB I B-s női kézilabdacsapata. A viharsarki együttes hazai pályán maradt alul a tavaly még élvonalban szereplő Kozármisleny csapatával szemben, az első félidő miatt egy meglehetősen sima találkozón.

Bakulya Mihály

Nehezen lendült játékba az orosházi együttes, mint a legutóbbi hazai meccsén, a 11. percben még csak a harmadik gólját dobta Kenyeres Barbara révén. Addigra a támadásban pontosabb Kozármisleny már éppen kétszer ennyinél járt, a félidő közepéig pedig újabb hármat pakolt rá. 

Kozármisleny; kézilabda; Orosháza
A Kozármisleny az első félidőben élvonalbeli szintet hozott Orosházán. Fotó: Bohus Krisztián

Törő Szabolcs időkéréssel hívta fel a hibákra a figyelmet. A játékmegszakítás ellenére tanítványai a folytatásban sem igazán boldogultak a mislenyiek védekezésével, akik ráadásul könnyű gólokkal már a szünetig eldöntötték a meccs kimenetelét.

Visszavett a Kozármisleny

A tizenegygólos előnye birtokában szünet után már nem tudta az addigi motiváltságát fenntartani a vendégcsapat. Mindez azonban nem von le semmit a hazaiak érdemeiből, akik mentálisan száznyolcvan fokot fordultak. A védekezésük masszív lett, Baráth Berta vezérletével fokozatosan dolgozták le a hátrányukat. A 48. percben 18–23-nál jártak legközelebb, az ötös „falat” azonban nem tudták átszakítani, így végül azzal kellett beérniük, hogy megnyerték a második félidőt a kiváló képességű riválissal szemben.
Törő Szabolcs: – Nagy kár az első félórában mutatott teljesítményért. A második félidőben volt tartása, és karaktere a csapatnak.

Zengő Alföld Orosházi KA–Kozármisleny KA 21–30 (7–18)

NB I. B-s női kézilabda-mérkőzés. Orosháza, 200 néző. Vezette: Barna Viktor Bálint, Kovács Bence.
Orosháza: Reszegi – Pécsi 1, BARÁTH 9 (4), Vass 1, Ács 1, Kenyeres 1, Rácz 1. Csere: Bálint (kapus), Gutecz 2, Gara, Leczkési, Zavaczki, Bedron 3, Kozma 1, Patyi, Péter 1. Edző: Törő Szabolcs. A Kozármisleny legjobb góldobói: Hornyák 6, Szabó P. 5, Tobak 4, Scheffer 4.
Kiállítások: 8, ill. 6 perc. Hétméteresek: 5/4, ill. 2/1.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában