Tradíciók

2 órája

Békési Kolbászvigalom: a Kemény Mag nyerte a versenyt - galériával

A felnőtt korosztály számára szervezett kolbászkészítő versennyel folytatódott az V. Békési Kolbászvigalom szombaton, a városi sportcsarnokban. A résztvevők különleges dekorációkkal készültek a város legjelentősebb gasztronómiai-közösségi rendezvényére. A Békési Kolbászvigalom szombati napján ezúttal 33 csapat vett részt.

Papp Gábor

Kálmán Tibor, Békés polgármestere – aki maga is bekapcsolódott a kolbászkészítésbe – elmondta, a Békési Kolbászvigalom pénteki, fiatalok számára szervezett napján a résztvevők magasra tették a léceket, nagyon egyedi dekorációkkal tették még hangulatosabbá a programot.

Békési Kolbászvigalom
Az V. Békési Kolbászvigalom ezúttal is remek hangulatban telt, a 33 csapat kitett magáért. Fotó: Jenei Péter

– Ezt a lécet szombaton sikerült megugraniuk a csapatoknak, nagyon ízléses és különleges díszítések születtek. Valamennyi résztvevő hozzáadott valami extrát, valami egyedit a hagyományőrzéshez – tette hozzá. – A verseny sorrendjéről hozzáértő zsűri döntött, amely egészen kiváló szakemberekből állt ezúttal is.

Békési Kolbászvigalom: megőrzik a hagyományokat

A polgármester hangsúlyozta, nagyon lényegesnek tartják, hogy Békés értékeit, így a gasztronómiai értékeket is megőrizzék és megtartsák. 

– A Békési Kolbászvigalom ezúttal is kiválóan szolgálta ezt a célt, emellett összehozta a város közösségeit – emelte ki.

Erősítik a helyi közösségeket

Polgár Zoltán alpolgármester, az esemény főszervezője, illetve kezdeményezője elmondta, 33 csapat vett részt a kolbászvigalom szombati napján, a kolbászkészítő versenyen.

– Főleg helyi csapatok készítették el a kiválóbbnál kiválóbb kolbászokat, de természetesen érkeztek más településekről is – szólt a részletekről. – A legfőbb célunk egyébként a gasztronómiai tradíciók megőrzése mellett éppen az, hogy erősítsük a helyi közösségeket. Vannak többen, akik egy-egy évben csak itt találkoznak. A programon lehet beszélgetni, bulizni, mindenki kötetlenül jól érezheti magát. Városunkban a különböző programok kiválóan kiegészítik egymást, nagyrendezvényünk a Madzagfalvi Napok, amely mára a megye talán legnagyobb, augusztus 20-i ünnep környékén megtartott eseménye. A kulturális központ rengeteg programot hív életre, míg a Békési Kolbászvigalom pedig a gasztronómiai hagyományőrzést és a közösségépítést szolgálja.

Fásy Ádám mindig jól érzi magát Békésen

Fásy Ádám idén is több szerepet vállalt a Békési Kolbászvigalom programján. Egyrészt csapatával gondoskodott a jó hangulatról, másrészt a zsűrizett, értékelt is. 

– Mindig nagyon jól érzem magam a Békési Kolbászvigalmon – árulta el kérdésünkre. – Az eseményen ezúttal is a kolbászt remekül készítő csapatok vettek részt. Persze ez természetes is, hiszen Békés az egyik bölcsője a kolbászkészítésnek. Olyan elképesztő díszítésekkel találkoztam, amelyek még varázslatosabbá tették a hangulatot. Akadtak, akik szalámiból gólyát készítettek, és rengeteg nagyon ízléses tálat láthattunk, mindenki alaposan kitett magáért.

Mint elárulta, a zsűrizés során a legjobb ízharmóniát keresték, de természetesen dekorációt és a higiéniát is figyelték.

Kiváló alapanyaggal dolgozhattak

Idén is ott volt a rendezvényen a Békési Kisgazdakör, és hagyományos módon elkészítette a kiváló a békési kolbászt. Tarkovács István, a szervezet elnöke elmondta, ötödik alkalommal vettek részt a kolbászvigalmon.

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a hagyományos békési ízek megmaradjanak, hogy a klasszikus módon készített tradicionális kolbász készítésének módja soha ne merüljön feledésbe – fogalmazott. Tarkovács István kiemelte, a kiváló kolbász szempontjából kulcsfontosságú a jó alapanyag, ez szombaton rendelkezésre állt. Szintén nagyon lényegesnek nevezete a darálás módját és mikéntjét, a hús és a szalonna arányát, a klasszikus igazi fokhagymát, a sót, a minőségi, nagyon meghatározó paprikát, a gyúrást, vagyis, hogy a fűszereket egyenletesen osszák meg, és a kolbász így mindenütt azonos ízű legyen. A töltés jelentőségéről ugyancsak szólt.

A kolbászvigalom első helyét idén a Kemény Mag csapata érdemelte ki. Második helyen végzett a Békési Kisgazdakör. Míg harmadik lett a Gólyafészek Bölcsőde. Az eredményhirdetésen részt vett Dankó Béla országgyűlési képviselő.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában