Közélet

2013.05.24. 19:03

Ápolókat köszöntöttek a Réthyben

Tudományos üléssel emlékeztek meg az ápolók világnapjáról csütörtökön a békéscsabai Réthy Pál kórházban.

M. P. M.

Az előadók az ápoló szakmához közvetlenül kapcsolódó témákat járták körbe. Szó esett többek között az intézményi dohányzási szokásokról, a centrális érkatéterrel összefüggő véráramfertőzések megelőzéséről és a higiénés kézfertőtlenítés legújabb eredményeiről egyaránt.

— Köszöntésem elsősorban a szakdolgozóké, mert ez a nap rólatok, rólunk szól. A hajnalban kelő, későn fekvő, ünnepnapokon is szolgálatban lévő, olykor lázasan és betegen is dolgozó, néha a családot is második helyre tévő ápolónőkről és ápolókról — hangzott el Tárkány-Szűcs Zsuzsanna, ápolási igazgató ünnepi beszédében. Hangsúlyozta, az elöregedő társadalmat az elöregedő szakma gyógyítja. A kórházakban, közvetlenül a betegágy mellett dolgozók, de az egyéb területeken munkálkodó ápolók is rendkívül leterheltek.

Tárkány-Szűcs Zsuzsanna szólt a pozitív változásokról is. Elmondta, ösztöndíjprogram keretében az idei és jövő évben is 10-10 jelentkezővel kötöttek tanulmányi szerződést, akik sikeres vizsga után a Réthy Pál kórházban fognak dolgozni. Elmondta, a csökkenő orvoslétszám miatt több feladatot kénytelenek átvállalni a szakdolgozók. Ugyanakkor az intézmény sikeresen pályázott az orvosoktól átvett tevékenységek alapján havi 15 ezer forint bérkiegészítésre, amit 152, megbízással rendelkező dolgozójuk megkap.

— Mi, ápolók tudjuk, hogy csodálatos küldetés a mi hivatásunk, hisz’ évtizedeken át a beteg és rászoruló embertársainkon segíthetünk. Hozzájárulunk a társadalom egészségének megőrzéséhez, a betegségek megelőzéséhez, a betegek gyógyításához, rehabilitációjához.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!