2010.04.11. 22:54
Értékelnek az érintettek
A pártok megyei vezetőit arra kértük, értékeljék az eredményeket, osszák meg véleményüket a vasárnap történtekkel kapcsolatban.
Gál Anita, a Lehet Más a Politika megyei koordinátora: — A kialakult helyzet egyértelműen az OVB felelőssége. A rendeletváltozás nem újkeletű, lett volna idő felkészülni rá. A mulasztás következménye, hogy több ezer ember fagyoskodik a választókörök előtt, és több millió ember hiába vár az eredményekre. Reméljük, hogy holnaptól ez egy élhetőbb, vidámabb ország lesz, ahol az olyan hibák, mint a mai, nem maradnak következmény nélkül. Kiderül, hogy mik voltak a hibák és kik ezért a felelősek.
Domokos László, a Fidesz megyei elnöke: — A részvételi adatok azt mutatják, hogy megyénkben nagy arányban szavaztak az emberek, amiért köszönet illeti őket. A történtek pedig azt bizonyítják, a változásra voksoltak. Az adatok eddigi ismeretében kijelenthetem, hogy a Fidesz a megyében első számú vezető erővé lett. A híresztelésekkel ellentétben a Jobbik nem a Fidesztől vont el szavazókat. Pártunk megerősítette a pozícióját, a korábbi szocialista szavazók közül támogatták sokan a Jobbikot.
Dr. Szabó Terézia, a Civil Mozgalom egyéni jelölte: — Botrányos a kialakult helyzet, de ezen a fiaskón is túl leszünk. Olyan mozgalomhoz csatlakoztam, amelyet idő és pénz hiányában nem tudtam elég ismertté tenni. Annyit kijelenthetek, a kampányra egyetlen fillért sem költöttünk az adófizetők pénzéből, amit az állami támogatásban részesülő pártok nem mondhatnak el. Ez az eredményünkön meg fog látszani. Remélem, az emberek meglátják a civilekben a számukra vonzó gondolkodásmódot.
Samu Tamás Gergő, a Jobbik megyei elnöke: — Elsőként a támogatóinknak szeretnék köszönetet mondani. Abban az ellenszélben, amelyben küzdenünk kellett ez egy jó eredmény, a Jobbik bekerült a parlamentbe. Személy szerint listáról bejutott képviselőként azt tudom ígérni, hogy árgus szemekkel figyelni fogok a mutyizásokra és minden nemzetellenes cselekedetre.
Varga Zoltán, az MSZP megyei elnöke: — Az országos adatok azt mutatják, hogy a szocialista párt húsz százalék körüli eredményt ért el. Szerettem volna jobbat, ám úgy látszik, ezúttal bejött a közvéleménykutatók előrejelzése. Számomra meglepetés az LMP vidéken is jó szereplése. Annak örülök, hogy Békés megyében aktív volt a lakosság, fontos, hogy az országgyűlési választásokon az emberek véleményt nyilvánítsanak.