2012.06.22. 10:13
Fontos az egészségnevelés, de...
Az egészségfejlesztés volt a témája annak a konferenciának, amit az Orosházi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezett partnerintézményei közreműködésével csütörtökön.
Kálmán László koordinátor a Béké(s)ben szenvedélyeinkkel című kutatásuk eredményeiről számolt be. Orosháza önkormányzatának anyagi támogatásával és a környező nagyobb településeken működő KEF-ek bevonásával 1450 diák és 223 pedagógus válaszát értékelte ki Balogh László szociológus.
A kérdőívek kitöltőiről kiderült, az otthonról hozott értékrend hatással van rájuk. A szenvedélybetegségekről — megítélésük szerint — elegendő információval rendelkeznek, ha pedig segítségre szorulnak e témában, akkor szüleikhez és pedagógusaikhoz fordulnak.
A pedagógusívek arról árulkodtak, hogy a felnőttek fontosnak tekintik az egészségnevelést, de tehetnének többet is e téma sikeréért.