Közélet

2012.08.21. 10:14

Újabb pofon a patikáknak

A gyógyszer-nagykereskedők teljesen, illetve részben megvonták a gyógyszertáraknak nyújtott kedvezményeiket, azután, hogy az állam tőlük csoportosított át a patikai árrés növelésére.

Cs. R.

 Dr. Melczer Mária Ágnes, a Magyar Gyógyszerészi Kamara megyei elnöke szerint kár volt egymás ellen fordítani a gyógyszerellátásban résztvevőket.

– Volt-e előjele a kereskedők lépésének?
– Bár a nagykereskedők tudták, hogy a gyógyszertáraknak alacsony a jövedelmezősége, az állami beavatkozásnak ezt a formáját nem tartották megfelelőnek, mert ez az ő rovásukra történt.  

– Hogy érinti a patikákat a kedvezmények megvonása?
– A három legnagyobb cég bontotta fel teljesen vagy részben a szerződéseket. A nagypatikákkal ellentétben a kisebbek ezt kevéssé érzik meg, hiszen ők eddig is elhanyagolható kedvezményben részesültek. Miután mindenkinek egyedi a szerződése, a gazdálkodásban lemérhető következmények is különbözőek.

– Az országos kamara összefogásra, beszerzési szövetségek létrehozására buzdít. Lát-e esélyt erre?
– Igen, látok. A gyógyszerészek jó emberi kapcsolatban vannak egymással, de ez az elképzelés üzleti alapon való együttműködést kíván. A lényege, hogy mindenki részt vállal a beszerzésből, amit minden hónapban hozni kell. Meglehet, komolyabb kedvezményeket tudnánk az összefogással elérni, ugyanakkor jelentősen leszűkülne a patikák mozgástere a rendelések terén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!