2010.05.08. 07:31
Nem Stohl vezeti az X-Faktort
Nem Stohl András vezeti az RTL Klub hamarosan induló tehetségkutatóját, az X-Faktort, mivel szombaton hajnalban balesetet okozott.
Előállították Stohl András színész-műsorvezetőt, mert gyanú merült arra vonatkozóan, hogy ő vezette azt az autót, amely balesetet okozott szombat hajnalban Budapest és Fót között - értesült az MTI.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI érdeklődésére annyit erősített meg, hogy egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást előállítottak egy szombaton, 5 óra körül történt balesettel összefüggésben.
Kovács Viktória az MTI-nek a baleset körülményeiről azt mondta: egy személyautó haladt Budapestről Fót irányába, amikor a bevásárlóközpontnál levő körforgalomhoz közel áttért a szemközti sávba és két másik járművel ütközött. A baleset következtében az egyik járműben egy ember súlyosan, míg a másikban szintén egy ember könnyebben sérült.
A sajtóügyeletes tájékoztatása szerint a balesetet követően a sofőr elhagyta a helyszínt. Hozzátette: mivel gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy S. András vezette a gépkocsit, ezért előállították vérvételre.
Az RTL Klub megdöbbenéssel értesült arról, hogy Stohl András szombat hajnalban autóbalesetet okozott. Stohl András szombaton napon értesítette a csatornát, hogy a történtek miatt nem vállalhatja az ősszel induló X-Faktornak, Európa egyik legrangosabb zenei tehetségkutatójának műsorvezetését.
Az RTL Klub egyetértett és elfogadta a műsorvezető döntését. A csatorna mielőbbi gyógyulást kíván a baleset sérültjeinek.
Az RTL Klub egyetértett és elfogadta a műsorvezető döntését. A csatorna mielőbbi gyógyulást kíván a baleset sérültjeinek. -->