Harminckét éve a fagylaltpult mögött

– Mióta dolgozik ebben a szakmában? Hogyan lett Önből Ricsi bácsi?
– Már harminckét éve árulom a fagyikat, ami nemcsak a hosszúsága miatt lehet érdekes, hanem azért is, mert azóta is ugyanezen a helyen vagyok, a Bartók Béla úton. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. A családnevemből jött a Ricsi, de már édesapámat és a nagyapámat is Ricsizték. Eredetileg textil-technikus vagyok, de ez az iparág eltűnt, én meg sok  mindent csináltam ezután. Mindig kitanultam az aktuális szakmát, így kereskedelmit is végeztem.

– Honnan jött az a gondolat, hogy árulni kellene?
– Szerettem eladni. Talán az adta meg az alapját, hogy kissrácként az akkor még divatos állatvásárokon a nagy melegben elmentem a kútra és egy fedőből árultam a friss vizet az árusoknak. Tetszett, hogy lett egy kis bevételem. Vagy, amikor én voltam az egyik, aki a kifliket árulta az iskolában, az is nagyon bejött. Persze a családban is volt kereskedő. Lehet, hogy a gének?

– Eszik még fagyit a kóstoláson kívül?
– Hogyne! Nagyon szeretem. Fagyijaim saját ízesítésűek, én kísérletezem ki az ízeket, a kombinációkat, nagyon odafigyelve. Ha nem ízlik, akkor ha veszteségem is lesz belőle, de kidobom és kezdem elölről. Tölcsérből sem adok avasat, vagy fonnyadtat a vendégeimnek. Nekem a vevők az elsők. Amikor megveszem a gyárból, akkor helyben kibontatom, és megkóstolom. Még attól más az én árum, hogy én csokiba is mártom, ha kérik. Ezt sokan nem csinálják, mert nehéz, hogy ne essen le a tölcsérről.

– Mit csinál télen?
– Akklimatizálódom. Át kell állni, mert nyáron nincs ünnep, vagy hétvége, amikor otthon lehetnék. Negyven fokban, bent az üzletben nagyon meleg van. Télen besegítek a mellettünk levő használtruha üzletben. Így nyugdíjasként sem unatkozom.

– A gyerekei viszik majd tovább az üzletet?
– Nem, sajnos. Ők látták a negatív oldalát is. Nyáron mindig itt voltam, így sosem tudtam őket strandra vinni, vagy nyaralni. Talán emiatt is indultak más irányba. Így egyszemélyes üzletként nem is tudtam tovább fejlődni, más helyekre is kitelepülni.

– Hogyhogy nem fásult ebbe bele a harminckét év alatt? Hogyan lett ilyen emberközeli?
– Ezt csak így lehet! A sok-sok év alatt ez kialakult. Teljesen más egy olyan hely, ahol a tulaj a kiszolgáló, mint, ha alkalmazottak lennének. Mindenkivel váltok pár szót, kérdezgetem. Ezt ennyi idő alatt egy személy nehezményezte. Sok helyről megkeresnek. A gyerekek nagyon kedvelnek, megölelnek, ha meglátnak. Sok külföldi is megfordult itt, voltak Angliából, Németországból, Új-Zélandról, Amerikából. Kaptam tőlük pólót, fagyiskanalat.