Üvegvisszaváltás

Vincze Attila

Emlékszem gyerekkoromban még minden nagyobb kólás vagy üdítős üveg visszaváltható volt. Ha elfogyott belőle a nafta, visszavittük a boltba, kaptunk érte pénzt és tudtuk, hogy előbb utóbb újra megtöltik a gyártók új itallal, amit persze majd vélhetően valaki más vesz majd meg. Aztán ennek a világnak az ezredforduló körül egyszer csak vége lett: jöttek az eldobható, vékonyabb PET palackok, amiket már nem lehetett ilyen célból újból felhasználni. Azt mondták, tapossuk laposra őket és tegyük be egy szelektív hulladékgyűjtőbe, majd később gyártanak belőlük újabb palackot vagy valami mást.

Január óta, de most július elsejétől mindenképpen új helyzet állt elő a boltokban. A megjelölt műanyag, üveg vagy fém csomagolású italos palackokat ugyanis 50 forintért cserébe újra visszavihetjük az üzletekbe, ahol egy erre a célra telepített automata fogadja be őket. Több országban már így van ez egy ideje, nálunk azonban nemrég vezették be az új rendszert. Mondhatni visszatértünk oda ahonnan indultunk: mára rájöttek ugyanis, hogy akkora terhet jelent a hulladékszennyezés a bolygó számára, hogy valamit tenni kell ellene. A szelektív hulladékgyűjtés jó dolog, azonban soha nem lesz száz százalékos hatékonyságú, ellenben ha az emberek pénzt kapnak vissza az üres palackokért, akkor lássuk be, hogy döntő többségük úgyis vissza fogja őket vinni.

Már csak néhány hónap és kifogynak a boltok a régi raktárkészleteikből és lassacskán mindenütt kizárólag betétdíjas termékekkel találkozhatunk, legalábbis ami az italokat illeti.