Az Ásító inas

Ha nem is egész, de fél Békéscsaba a József Attila és Deák utcákat összekötő kishíd átadására várt, illetve, hogy leleplezzék a Munkácsy Negyed ötödik köztéri alkotását, az Ásító inast a Derkovits sori hídfőnél. A hétvégi Munkácsy Fesztivál részeként át is adták a kishidat, fel is avatták a szobrot. Azt gondolná az ember, hogy immár nincs miről beszélni. Ám mi, békéscsabaiak nem vagyunk egyszerűek: a kákán is csomót keresünk, a jóban is képesek vagyunk meglelni a rosszat.

Abban nincs semmi meglepő, hogy van, akinek tetszik ilyen formában az Ásító inas, illetve van, aki talál kivetnivalót a békéscsabai kötődésű szobrászművész, Miklya Gábor művén. És ez szerintem így is van jól. Mindenkinek lehet véleménye, és az a jó, ha azok nem egyeznek. Mert így van lehetőség a vitára. El lehet mondani, le lehet írni, hogy ki mit és miért talált szépnek, csúnyának az adott alkotáson, amelyet Munkácsy Mihály egyik legismertebb festménye ihletett.

A művész életre keltette az Ásító inast

Gyarmati Gabriella, a Munkácsy Mihály Múzeum művészettörténésze azt mondta, hogy a művész nem kívánta imitálni a festményt, inkább kiszakította az alakot a környezetéből. Ezzel életre keltette a figurát, a festményről ismert – ahogy fogalmazott – legendát. Szerintem a szakember véleményét lehet alapul venni, és innen kezdeni a beszélgetést, hogy akkor ez most a nem hozzáértő, csak a kishídon sétáló közönség szerint jól sikerült-e vagy sem.

Fontos, hogy érdemi legyen a vita. Volt, aki azért panaszkodott, hogy miért nem Munkácsy Mihály számára emeltek szobrot a kishídnál, pedig ugye Munkácsy Negyedről van szó. Bizonyára feledékeny, és elfelejtette, hogy ott van a múzeumnál az egészalakos szobra, a múzeumkertben és bent a múzeumban a mellszobra, de kapott szobrot a szoborsétányon és az Andrássy gimnázium udvarában is. Vagy csak nagyon telhetetlen. Más jelzőket inkább nem keresek.