BEOL

Faludyval, mint a kádárizmusban szocializálódott kor- és sorstársaim nagy része, rock, illetve bluesrajongóként találkoztam először. Hobó énekelte, és mi felkaptuk a fejünket: „Mint nagy kalap borult reám a kék ég/ és hű barátom egy akadt: a köd./ Rakott tálak között kivert az éhség/ s halálra fáztam rőt kályhák előtt...”
Azt tudtuk, hogy Villon-idézetről van szó, otthon meg is volt egy Mészöly Dezső-(figyelem, nem Miklós!) féle fordítás, azonban ez a szöveg hiányzott belőle. Bátrabb és értesültebb értelmiségi barátok (mi akkor még javában fiatalkorúak voltunk) meséltek először Faludyról, az ő Villon-fordításairól, amik persze nem is fordítások valójában, hanem átköltések, merthogy nem csak Kádár és Rákosi rendszerével volt baja (és a rendszereknek vele), hanem a Horthy-korszakban is publikációs tilalom alatt állt. Ám Villon nevében elmondhatta gondolatait – Villon legyen csak a francia rendőrség dolga – mondta egy cenzor a korabeli városi legenda szerint, bizonyítván, hogy a hülyeség bizony rendszerfüggetlen. Ki ez a Faludy? – kérdeztük, ám a poros kis vidéki középiskolában ezt senki nem tudta megmondani. Néhány év elteltével azonban kezembe kerültek az első szamizdatok, köztük Faludy-versek és hát a legendás önéletrajz: Pokolbéli víg napjaim. Ezt volt a második találkozás. És nem csak vele, hanem azzal a felismeréssel, hogy nem túl régen befejezett tanulmányaink nem érnek túl sokat, ha a hivatalos tantervből kimaradt Faludy György, helyette pedig… Hozzáteszem halkan, közel húsz év után Faludy még mindig nem tananyag, bár a helyi tantervek legalább lehetővé teszik, hogy egy-egy magyartanár tanítsa – kíváncsi vagyok, hányan vannak ilyenek.

Az első személyes találkozás a rendszerváltás után néhány évvel történt, miután sikerült  eljutnom végre egy előadói estjére. Már akkor is mindenki arról beszélt, hogy lám-lám, nyolcvanegynéhány évesen milyen élénk szellemmel sziporkázik a pódiumon Gyurka bácsi. Aztán néhány év szünet, tíznél is több, amikor megkeresés érkezett: vezetnék-e pódiumbeszélgetést Faludy Györggyel? Túl voltam ekkor már hasonló beszélgetéseken, politikusokkal, művészekkel, rockzenészekkel, többnyire „hazai pályán”, azaz a tokaj-rakamazi Hegyalja Fesztiválon (ide még eljutunk hamarosan), no de Faludy… A falatot túl nagynak találtam, ezért ajánlottam magam helyett mást, egy igazi filosz kollégát, aki annak rendje és módja szerint levezette a beszélgetést.
Két év elteltével ugyanitt – a szarvasi Liberális Klubban – ismét Faludy-est, most azonban nem tudtam kitérni a felkérés elől, megembereltem magam és bevállaltam. Persze az elkövetkező napok, hetek stresszben teltek, gyorsan újraolvastam a két önéletrajzi kötetet, és persze minden cikket, amit csak fel tudtam lelni a világhálón. Merítés volt bőven: Gyurka bácsi már Fanny-val élt, túl voltunk az esküvőn, a Penthouse-fotózáson és persze a lakásbotrányon. Mindezek nehezítették is a feladatot: a közönség egy része minden bizonnyal a fiatal asszonykára kíváncsi, meg a személyiség bulvárvonatkozásaira, azonban semmiképpen nem tehetek engedményt nekik. Aztán ott vannak még a Faludy-legenda bulvár-vonatkozásai, hogy csak a zokniviselés kategorikus elvetését említsem. Így hát összeállt egy nagyon rossz bölcsészes, félszeg kérdéssor, vagy legalábbis forgatókönyv, ami előrevetített egy nagyon unalmas estét.
A nagy nap eljött, percről-percre jobban izgultam, akárcsak egy tétre menő, fontos vizsga előtt. Ráadásul Faludyék késtek, ami azzal járt, hogy alig maradt néhány percünk az egymásra hangolódásra. Láttam a tévében, amikor Demszkyre berágott, mert a lakásügyet követően álszent beszédben köszöntötte őt születésnapján – egyre gyakrabban ez járt az eszemben, hogy ha valamelyik kérdésem felidegesíti, akkor hasonlóképpen szégyenülök meg, s bizony nekem nincs politikusi vastagságú bőr a képemen.
Azonban nem így történt, bár komolykodó kérdéseimet azzal oldotta, hogy beszéljünk vidámabb  dolgokról, ne a világ pusztulásáról, a kultúra válságáról, a magyar politikai elit tehetségtelenségéről, úgyhogy maradt a rögtönzés, azaz egy igazi beszélgetés. Madarat lehetett volna fogatni velem, hiszen jól jöttem ki a pódiumbeszélgetésből, sikerült dedikáltatni Faludy-köteteimet, pénzt is kerestem, ráadásul megittuk a pertut is.
Fanny asszonyt, akárcsak a magyar közvélemény túlnyomó része, magam is fenntartásokkal kezeltem, egészen eddig az első találkozásig, aztán rá kellett jönnöm, hogy foglya lettem azoknak az előítéleteknek, amelyek életünket behálózzák: miért is ne lehetne szerelem egy kilencvenes zseni és egy huszonéves rajongója között? Nagyon kedves hölgynek bizonyult Faludy Fanny, akiről sugárzott a szeretet, gondoskodás, rajongás, ami nélkül ki tudja, Gyurka bácsi élt volna-e kilencvenhat esztendőt?

A következő helyszín Orosháza volt, a helyi művelődési ház kultúranapi rendezvényéhez nyerték meg Faludy Györgyöt. Tudni kell, hogy hihetetlenül kedvező áron vállaltak be egy-egy vidéki fellépést, igaz, a szállításról a megrendelőnek kellett gondoskodnia oda-vissza. Ezúttal az önkormányzat gépkocsija ment fel a házaspárért – ekkor még a Rákóczi úton laktak Fanny lakásában. Okulva a korábbi tapasztalatokból magam is csatlakoztam a sofőrhöz, hogy Orosházára utazva össze tudjunk hangolódni, ez ugyanis megkönnyítheti a beszélgetést. Így is történt, főként a fájós lába miatt az anyósülésen utazó Gyurka bácsi sztorizott, de kérésemre szívesen felidézte az akkori könyvsiker, az Ördöggörcs egyik főhősnője, Böhm Aranka alakját, akit személyesen ismert természetesen, mint ahogy szinte mindenkit a negyedikes irodalomkönyvből – és persze azon túl is.
Orosházán szolid vacsora az egyik Táncsics utcai étteremben, ahol a tulaj már megkapta az infót: másnap Fannynak születésnapja lesz. Annak rendje és módja szerint fel is köszöntötték, leírhatatlan az a boldogság, ami mindkettőjüket jellemezte ekkor. Ez meg is adta az este alaphangulatát, tényleg jó formában volt Faludy, remekül állta az autogrammkérők hadát is a beszélgetés után. A sofőrtől tudom, hogy a visszaúton is pörgött a költőzseni, még több sztorival örvendeztette meg az önkormányzati Toyota utasait. (Hadd tegyem hozzá, bárki is jár most az én régi, öreg Fiat Unómmal: úgy becsülje meg, hogy abban kétszer is ült Faludy György az anyósülésen, igaz, csak néhány percnyi városi közlekedés erejéig, illetve egyszer Kaszaper és Orosháza között).
Ezen az estén pendítettem meg: hogy mit szólna egy teljesen más környezethez: ahol nem  lelkesedők, irodalmi sznobok és más konvencionális helyi erők előtt kellene beszélni, hanem fiatalok előtt. Végig sem mondtam, a válasz igen volt.
(Folytatjuk)