Jövevények

2019.12.30. 12:58

Kardszárnyú delfineket láttak a szicíliai tengerszorosban

Először észleltek kardszárnyú delfineket (Orcinus orca) a Szicília és az olasz szárazföld közötti tengerszorosban.

Forrás: Shutterstock

A Marecamp olasz turisztikai ügynökség közlése szerint egy sporthorgász fedezte fel a három gyilkos bálnát, amikor hajójával Messina felé tartott.

„Először féltem a hatalmas állatoktól, de végül csaknem egy órán keresztül a közelükben maradtam”

- mondta Simone Vartuli az AFP hírügynökségnek.

Az állatokat néhány nappal korában Genova kikötőjének közelében látták, eszerint mindössze egy hét alatt 800 kilométert tettek meg – mondta el Clara Monaco, a Marecamp tengerbiológusa. Hozzátette: problémát jelenthet, ha a kardszárnyú delfinek a tengerszorosban tartózkodnak, mert ott könnyen összeütközhetnek a hajókkal.

Monaco kiemelte, hogy az állatokat nem szabad túlzottan megközelíteni, mert az nagy stresszt jelenthet számukra. Aki meglátja őket, annak azonnal értesítenie kell a parti őrséget.

A gyilkos bálnákat, vagyis orkákat a kihalás fenyegeti. A legnagyobb veszélyt számukra elsősorban a halászhálókba való belegabalyodás és a tengeri olajkitermelés okozta lárma jelenti, ez utóbbi miatt elveszíthetik tájékozódási képességüket. Emellett egyre több állat pusztul el a hajókkal való összeütközés következtében is.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!