Ország-világ

2020.08.25. 11:09

Szijjártó: folytatni kell a közúthálózat fejlesztését (videó)

Annak érdekében, hogy növekedjen Magyarország vonzereje, folytatni kell a közúthálózat fejlesztését – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, amikor átadta a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakaszát.

Hajdúsámson, 2020. augusztus 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a 471. számú fõút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakaszának átadásán 2020. augusztus 25-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Szijjártó Péter elmondta: 2010 óta félezer kilométer autópálya, illetve gyorsforgalmi út készült el az országban, és hatezer kilométer főbb utat korszerűsítettek.

Ebben az évben 214 útfelújítási projekt 642 kilométer úrszakaszt érint, 2024-ig pedig ötezer milliárd forintot költenek közúti és vasúti fejlesztésekre – sorolta a tárcavezető.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakaszának átadásán 2020. augusztus 25-én.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában