2024.07.18. 08:39
Letarolt négy embert egy kisteherautó hajnalban Bucsán
Lakossági jelzést kaptunk, hogy súlyos baleset történt csütörtökön hajnalban, négy óra után Bucsán, a Kossuth utcában. Egy kisteherautó sofőrje ismeretlen okból letért az útról, és letarolt az út szélén négy embert.
Informátorunk szerint a sofőr minden bizonnyal elaludt a volán mögött, de a vizsgálat zajlik az ügyben.
Fotó: Illusztráció (Shutterstock)
Informátorunk szerint a sofőr minden bizonnyal elaludt a volán mögött, de a rendőrség vizsgálja a történteket. A megsérült emberek egy másik járműre várhattak, ami munkába vitte volna őket.
Deményné Tűri Zsanett, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre csütörtökön reggel elmondta, valóban baleset történt Bucsa belterületén, a mentők négy embert vittek kórházba, az elsődleges adatok szerint könnyebben sérültek meg.
FRISSÍTVE
Deményné Tűri Zsanett, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre elmondta, több dolog is tisztázódott hajnal óta a balesettel kapcsolatban.
Kiemelte, egy személyautó előzött egy kisteherautót Bucsán, a Kossuth utcában, és ennek során tarolt le négy embert, akik a kisteherautó közelében álltak. A legutolsó információi szerint valóban súlyosan sérültek meg az emberek, akiket kórházba szállítottak.