bányászat

2018.12.05. 11:55

Szénhidrogének után kutathatnak a megyében

Öt sikeres pályázattal zárult bányászati tender eredményeként Békéscsaba és Körösladány területén is kutatás indulhat szénhidrogén-lelőhelyek után.

Öt szénhidrogénes területre köthetnek koncessziós szerződést az idei nyertes pályázók. Az O&GD Central Kft. három (Békéscsaba, Körösladány és Tiszafüred), míg a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. két területen (Dráva és Szegedi-medence délkelet) nyert jogosultságot szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére a 2018-as bányászati tenderen benyújtott pályázatuk alapján – olvasható a kormany.hu oldalán.

A bányászati koncessziók megadásáról az innovációs és technológiai miniszter a vonatkozó törvények rendelkezései szerint, a minősítő bizottságok értékelése és javaslata alapján döntött. A nyerteseknek az eredményhirdetéstől számított 90 napon belül van lehetőségük a szerződések megkötésére, amely határidő egy alkalommal, legfeljebb további 60 nappal meghosszabbítható.

A szénhidrogén koncessziók 20 évre szólnak, ugyanakkor az időtartam egy alkalommal, újabb pályázat kiírása nélkül, a koncessziós szerződés időtartamának felével meghosszabbítható.

A 2018 júniusában megjelent kiírásokra összesen hat pályázat érkezett, melyek közül formailag öt ajánlat minősült érvényesnek. Tard, Tiszatarján, Újszilvás, Zalaerdőd szénhidrogénes, továbbá Nagykanizsa-Nyugat és Gádoros geotermikus területek pályázati kiírásai eredménytelenül zárultak, mivel azokra nem érkezett érvényes ajánlat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában