illatos növények

2020.08.07. 18:00

Virágos délutánt tartottak Eleken

Különleges virágvásárral és kóstolóval várták a helyieket a szervezők a Reibel Mihály Városi Művelődési Ház előtt pénteken.

V. N.

A délután négykor kezdődő programon kicsik és nagyok egyaránt találhattak maguknak szórakozási lehetőséget. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokkal, festéssel, origamival készültek a rendezvény megálmodói, melyek témái természetesen az illatos növények voltak.

De a virágokat nem csak szagolni, hanem megkóstolni is lehetett ezen a délutánon, hiszen a helyiek által felajánlott sütemények, valamint hűsítők rózsaszirommal, árvácskával, levendulával és citromfűvel voltak megbolondítva. A rendhagyó eseményt az X-Faktorból ismert, Samu Ernő utcazenéje tette még hangulatosabbá. Kecskés Andrea, a helyi önkormányzat képviselője lapunknak elmondta, a program célja elsősorban a művelődési központ népszerűsítése volt. – Már a rendezvény meghirdetésekor több százan érdeklődtek a hagyományteremtő esemény iránt – fogalmazott a helyi képviselő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában