Születésnap

2023.10.13. 17:58

Ünnepelt a nyugdíjasok érdekvédelmi egyesülete Gyulán

Fennállásának 35. évfordulóját ünnepelte a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete a fürdővárosi Vigadóban megtartott pénteki rendezvényen. Az eseményen a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége Pro Seniore díjával ismerték el dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármesterének idősek érdekében végzett tevékenységét.

Papp Gábor

Az egyesület tagjai együtt ünnepelték a 35. évfordulót.

Dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntőjében elmondta, különleges alkalom volt a pénteki, hiszen a 35. születésnap egy civil szervezet életében egyedi eseménynek számít.

– A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete az egyik legrégebbi gyulai civil szervezet. Egy olyan civil szervezet, amely mintaadó a városban; amely három és fél évtizede olyan érdekvédelmi, közösségszervező és programszervező tevékenységet folytat, amit érdemes követni – hangsúlyozta. – Azért is tiszteljük idősebb, szép korú polgártársainkat, mert sok olyan jó gyakorlatot megvalósítottak életükben, amit érdemes továbbvinni.

Mint mondta, Gyula az értékeit és szellemiségét is annak köszönheti, hogy tisztelik az elődöket. 

– A város épített értékei, híres műemlékei, gyönyörű természeti környezete, a település körüli erdők, a város parkjai mind azért vannak meg a mai napig, mert elődeink megteremtették ezeket, és vigyáztak rájuk, majd nemzedékről nemzedékre mindig olyan aktív korosztályok éltek a településen, amelynek tagjai azt tanulták az előttük járóktól, hogy az értékekre vigyázni kell, és azokat gyarapítani kell – fogalmazott.

Fotók: Für Henrik

Kiemelte, egy olyan városban élhetnek, ahol a közösség gondolkodásmódja harmóniában van az értékegyüttessel, ami a településen található; ahol, meg tudják becsülni, ahol élnek. Szólt az egyesület által megszervezett programokról, kezdeményezésekről, így a Nyugdíjasok Akadémiájáról, amelyek az egész város szellemiségét gyarapították.

Szrenka Pálné, a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetségének elnöke, egy személyben a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) alelnöke Müller Jánossal, a NYOSZ egy másik alelnökével közösen az országos szövetség Pro Seniore díját adta át dr. Görgényi Ernőnek. A szövetség elnöksége az elismeréssel köszönetét fejezte ki a gyulai idősbarát önkormányzatnak és személy szerint dr. Görgényi Ernőnek, hogy lassan egy évtizede segíti a Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége programjainak megvalósítását, az Országos Szenior Táncfesztivál megrendezését. A polgármester áldozatos munkáját és civil ügyek iránti elkötelezettségét a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége ismerte el a Pro Seniore díjjal.

Dr. Görgényi Ernő Pro Seniore díjat vehetett át.

Szrenka Pálné köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy rengeteg tudás, tapasztalat és bölcsesség halmozódik fel egy ilyen egyesületben. A megyei elnök díszoklevelet adott át a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének a szervezet megalakulásának 35. évfordulója alkalmából, a nyugdíjasokért, az időskorúakért, a közösség érdekében kifejtett, kimagasló áldozatkész munkája elismeréséül.

Müller János, a NYOSZ alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, Gyulán és a vármegyében példaértékű az a munka, amit a nyugdíjasok érdekében végeznek. 

– Békés vármegye országos szinten is kiemelkedő a nyugdíjasok támogatásában, az érdekvédelemben – fogalmazott.

Nyikora Péterné Szabó Marianna a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) társadalmi felelősségvállalás kollégium tagjaként köszöntötte a megjelenteket kiemelve az egyesület közösségépítő, hagyományőrzésben betöltött szerepét.

Programokkal, információkkal segítik az időseket

Debreczeni Jánosné, a Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének elnöke dióhéjban szervezetük történetét elevenítette fel. Az egyesület 1988. novemberében alakult 47 alapító taggal. Szólt a szervezet korábbi elnökeinek, vezetőinek tevékenységéről.

Az egyesület legfontosabb célja, hogy a nyugdíjas korosztály számára szabadidős programokat szervezzenek, hogy segítsék a szép korúakat információk átadásával. Legjobban ismert kezdeményezésük a Nyugdíjas Akadémia, amely 2022-ben ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. Alakulását Köteles Lajosnak és Varga Andrásnak köszönhetik. Az elmúlt két évtizedben közel 2200-an vettek részt az előadásokon, amiket a mai napig töretlenül szerveznek. Minden évben igyekeznek a megszokott mellett más és más programokat életre hívni az egyesület tagjainak. A programon számos elismerést adtak át.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában