Szeretlek Békéscsaba Egyesület

2023.11.10. 18:36

Húszan nyújtottak segítséget a békéscsabai véradóállomáson

A korábbi nagyszabásúakat követően ezúttal egy kisebb volumenű véradást szervezett pénteken Békéscsabán, a Gyulai úti véradóállomáson a Szeretlek Békéscsaba Egyesület.

Licska Balázs

A Gyulai úti állomásra várta a véradókat pénteken a Szeretlek Békéscsaba Egyesület

Fotó: Für Henrik

Frankó Attila elnök hangsúlyozta: ennek ellenére most is ajándékokkal, például csokoládéval, bögrével, valamint étellel és kávéval, üdítővel várták a segítséget nyújtókat. A legközelebbi nagyobb akció a tervek szerint karácsony előtt, december 22-én lesz ugyanitt.

Több mint két évtizede, 2000 óta szervez véradásokat, és immár nem kell sok ahhoz, hogy összességében elérhessék az 1500 liter vért a 3333 önkéntes jóvoltából, ami azt jelentené, hogy megmentettek 10 ezer, vagyis egy kisvárosnyi életet. Mivel pénteken húszan segítettek, csupán 108 önkéntesre van szükség a bűvös számokhoz.

Frankó Attila elmondta, hogy az év minden időszakában fontos vért adni. Az önkéntesek nem csak másokon segítenek, tesznek saját egészségükért is, hiszen olyan vizsgálatok előzik meg a véradást, amelyek révén kiszűrhetők a bajok. Hozzátette, igyekszik jó példát mutatni, ő pénteken 63. alkalommal adott vért, és kitért arra, hogy a véradás mellett az akciók szervezése szintén fontos feladat, szívesen osztja meg ezzel kapcsolatos tapasztalatát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában