Sajtóbejárás Geszten

2024.07.07. 12:22

A Tiszák történetén keresztül jobban megismerhetjük az országot – galériával, videóval

Újságíróknak tartottak tárlatvezetést a nemzeti összetartozás napján átadott geszti Tisza-kastélyban: az újságírókat ezúttal Lázár János építési és közlekedési miniszter kalauzolta. Mint elhangzott, a Tiszák történetén keresztül jobban megérthetjük magát az országot is, nemcsak a múltat, hanem a sajátos adottságokat, és az abból következő lehetőségeket is.

Beol.hu

A nemzeti összetartozás napján átadott geszti Tisza-kastély több szempontból is alkalmas a számvetésre – olvasható a Magyar Nemzet írásában. Egyrészt beszédes magának a barokk stílusú épületnek a története, amit 1772-ban építtettek a Tiszák. Az 1920 előtt még Biharhoz tartozó földeken a kezdetektől fogva komoly mezőgazdasági munka folyt, aminek még Trianon sem tudott gátat szabni, hiába szelte ketté az uradalmat az új határ, és változott Geszt az ország közepéből határ menti zsáktelepüléssé. A második világháborút követően Argentínába, majd az Egyesült Államokba emigráló Tisza-leszármazottak távozásával azonban lassú enyészetnek indult a kastély.

Tiszák, Tisza kastély, felújítás, Lázár János, Geszt
Lázár János: a Tiszák kastélyában a látogatókat ezer négyzetméternyi kiállítás várja, amelynek legfõbb célja az, hogy az eredeti állapotban mutassa be a Tisza család és a korabeli Magyarország történetét, valamint múzeumpedagógiai eszközök segítségével egy gimnazista számára is megérthetõvé tegye a korszakot. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

2019-ben kezdődtek el a munkálatok

Sokévnyi tervezés, előkészület után 2019-ben indultak el a munkálatok a nemzeti várprogram és nemzeti kastélyprogram részeként (amelybe jelenleg húsz kastély és 19 vár tartozik). A zöldmezős beruházásnak a létesítmény és a hozzá tartozó húszhektáros terület mellett része volt egy új iskola és óvoda átadása, a református templom, illetve a helyi úthálózat felújítása is, mivel majdnem a megközelíthetetlenséggel kellett megküzdeni – különösen beszédes, hogy száz évvel ezelőtt még sokkal jobb logisztikai viszonyok voltak itt, Budapestről is könnyen elérhető volt a település. Akkor a mai Békéscsaba helyett Debrecen és Nagyvárad irányából kiépült vasúthálózat segítette az idejutást.

Amennyiben a közelben is újra átjárható lesz a román határ, úgy megvalósulhat a partiumi és az alföldi magyarság aktívabb összekapcsolása is, és Geszt református lelkiszolgálatos központként is működhet. A tulajdonjogot gyakorló Református Egyháznak az a szándéka, hogy a transzilvanizmus és az anyaország között egy olyan pont legyen itt, ami bekapcsolódik a magyar protestantizmus hétköznapi életébe 

– tárta a sajtóbejáráson résztvevők elé az ambiciózus terveket Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki ezúttal tárlatvezetőként volt jelen a Tisza-kastély bejárásán. – A térség turizmusának fellendítéséhez szálláshelyekre is szükség van, a közelmúltig a negyven perc autóútnyira lévő Gyula volt a legközelebbi lehetőség, de most a Tisza-kastély felújításának részeként felépült egy 36 fő befogadására képes szálláshely is, étteremmel, kávézóval. Már most erős foglalások vannak. Ez egyben társadalmi misszió is, az ország egyik legszegényebb pontján vagyunk – mondta, majd hozzátette, hogy az épületkomplexum közel ötven embert képes foglalkoztatni, volt olyan, aki egy luxushajóról költözött haza Sarkadkeresztúrra, hogy az étteremben vállaljon munkát.

A rekonstrukció azért is jelentett nagy kihívást, mert a kastély üresen állt, az elmúlt három-négy évben rengeteg bútor, festmény, személyes tárgy került elő, illetve vissza, ezek mind megtekinthetők a tárlaton.

Egyszerre több funkciót is ellát a kastély

– A feladat nagyon összetett, mert egyrészről egy családi otthonról beszélünk, ez nem egy egyszerű kiállítóhelyiség; másrészt a társadalmi környezet megkívánta, hogy történelmi emlékhelyként is működjön; harmadrészről pedig olyan múzeumpedagógiai módszerekre és eszközökre is szükség volt, ami egy középiskolás csoport számára is lehetővé teszi egy történelemóra megtartását, befogadhatóbbá és átélhetőbbé teszi az itt látottakat – kezdi a tárlatvezetést Lázár János.

– Nem arisztokratákról beszélünk, hanem egy erdélyi középnemesi családról, akiket alapjaiban határoztak meg a református gyökerek. Nem voltak internacionálisak és nem voltak multikulturálisak sem, bár azt a világot is jól ismerték és ügyesen boldogultak benne, kiváló politikai és gazdasági kapcsolatokat ápoltak. A nyugati vérkeringésbe való bekapcsolódást azonban alapvetően patrióta módon közelítették meg – hangoznak el a fontos megállapítások Lázár Jánostól az ezer négyzetméteren elhelyezkedő tárlat kapcsán.

Feltárul a Tiszák családi legendáriuma

A családi legendárium szerint a Tiszák ahhoz a nemzetformáló köznemességhez tartoztak, amely megszerezte az Aranybullát, később pedig a Hunyadiak, majd a református erdélyi fejedelmek hívei voltak. A köznemesség sorából pedig II. Rákóczi György idején emelkedtek ki. A Tisza család tagjaihoz számos kivételes teljesítmény fűződik, ezek a tárlatvezetés során is szóba kerülnek (a rokonság sorai között egyaránt találni mezőgazdászt, városvezetőt, várkapitányt, ügyvédet, költőt, politikust, hozzájuk kötődik Szeged újjáépítése is), de a két miniszterelnök személye természetesen kimagaslik ebből. – Amikor 1867-ben megszületett a Monarchia, az gazdaságilag 1873-ra tönkre is ment. Ezekben az években jelentős váltás történt azzal, hogy a korábbi miniszterelnök, gróf Andrássy Gyula 1871-ben közös külügyminiszter lett, és tíz év alatt tulajdonképpen nagyhatalmat faragott az Osztrák–Magyar Monarchiából, Tisza Kálmán pedig 1875-től 1890-ig miniszterelnökeként urbanizációs értelemben építette fel Magyarországot, évente ezer kilométer vasutat tettek le.

Tisza Kálmán megítélése különösen ellentmondásos volt a korszakban, ami a közéleti pályáját ismerve nem olyan meglepő, ugyanakkor hamis illúzió lenne azt gondolni, hogy a politikai teret ne feszítették volna súlyos ellentétek, világnézetbeli különbségek már akkor is. Ezek azonban csak az új évszázad elejére, Tisza István miniszterelnökségének idejére csúcsosodtak ki. Lázár János szerint a helyzet sok szempontból hasonló volt a maihoz. 

 

Történetükön át jobban megérthetjük az országot

A kiállítás fókuszában ugyan a Tisza család áll, de itt valójában többről van szó: az ő történetükön keresztül jobban megérthetjük magát az országot is, nemcsak a múltat, hanem a sajátos adottságokat, és az abból következő lehetőségeket is. A magyarság sorsa rajtuk keresztül szorosan összefonódik a polgárosodással, a reformációval, a modernizációval, a nemzetközi színtéren való okos lavírozással, a kultúrával, a gyermekvállalás kultuszával és a tanulással, de még a sporttal is. Végül pedig a nehézségeken való felülemelkedéssel.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában