Településrész

2024.09.01. 11:48

Kiváló dámvadpörköltek készültek a Dénesmajori Közösségi Napon – galériával, videóval

Sok száz érdeklődő részvételével immáron második alkalommal rendezték meg a Dénesmajori Közösségi Napot a Gyulához tartozó településrészen szombaton. A program keretében életre hívott főzőversenyen több mint harminc csapat készített dámvadból kiváló pörkölteket, de a Dénesmajori Közösségi Nap emellett is számos érdekességet tartogatott az érdeklődők számára.

Papp Gábor

Hrabovszki János, a Dénesmajor Jövőjéért és Ifjúságáért Kulturális Egyesület alelnöke kifejtette, civil szervezetüket azzal a céllal hívták életre, hogy fellendítsék a városrészt, és ebbe az elképzelésbe illeszkedik a Dénesmajori Közösségi Nap is.

Dénesmajori Közösségi Nap
A csapatok remek hangulatban készítették el a kiváló pörkölteket a Dénesmajori Közösségi Napon. Fotó: Kiss Zoltán

Dénesmajori Közösségi Nap: él a településrész

– Nem szeretnénk, ha a településrész az enyészeté lenne, hanem arra törekszünk, hogy Gyula peremterületeként a város részeként éljen, és a szombatihoz hasonló rendezvényeknek adjon helyet – emelte ki az alelnök. – Terveink között szerepel a jelenleg nem működő, önkormányzati tulajdonban lévő dénesmajori közösségi ház felpezsdítése, ahol könyvtár, illetve különböző kulturális funkciók kapnának helyet. Ezek a hosszabb távú tervek.

Harminckét csapat főzött

Mint mondta, szombaton támogató fellépők adtak műsort, így a Gyulai Grácia Mazsorett Együttes, a 60+ Szenior Tánccsoport, Házse Tibor nótaénekes, a Táncoslábú Amazonok, a Nagyzerindi Ibolya Néptáncegyüttes, Flinta Jánosné és társa nótaénekes, valamint a Senior Társastánccsoport. A dámpörköltfőző versenyen harminckét csapat készítette el saját finomságát, amit helyi vadásztársaság, az erdészet, illetve egy másik vadásztársaság is támogatott, de szintén támogatók biztosították például a hagymát és krumplit is. 

Bunyós Pityu is érkezett

Az egyesület alelnöke elmondta, Dénesmajorban mintegy 180-an élnek, és tavaly már 600-an vettek részt a közösségi napon, idén pedig mintegy ezer érdeklődőt vártak. S ha már szponzorok, ugyancsak egy támogatónak köszönhetően lépett fel a rendezvényen Bunyós Pityu, mint a nap sztárvendége.

A megnyitón mind dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere mind Hrabovszki János szólt arról, hogy az önkormányzat, az Ujj Lászlóné elnöklete mellett működő egyesület, valamint a helyiek együttműködésével rózsakertet alakítottak ki Dénesmajorban.

Rózsakertet alakítottak ki

Hrabovszki János ezzel kapcsolatos kérdésünkre kiemelte, a településrészen a buszfordulónál a dombnál egy elgazosodott, füves terület feküdt évtizedeken keresztül.

Ekkor jött egy ötlet, hogy mi ezt szeretnék rendbe tenni, és oda cserjéket, virágokat telepíteni. Gyula egy virágos város, szerettük volna, ha ez itt Dénemajorban is megjelenik. A város támogatta az elképzelésünket, aminek segítségével megvettük a szaporítóanyagot, a rózsákat, a cserjéket, majd a dénesmajori emberekkel közösen elültettük. A területet azóta is gondozzuk, öntözzük, locsoljuk.

Pályáznának is

Az egyesület munkájáról kiemelte, szervezetük jövő tavasszal lesz kétéves, és onnantól pályázhatnak pénzügyi támogatásra. Ebben Kiss József civil vezető is segíti majd őket, ahogy a szombati rendezvényt is támogatta. 

– Szeretnénk minél több pályázatot nyerni, és annak segítségével fejleszteni Dénesmajort – fogalmazott.

Szükség van a civil kezdeményezésekre

Megnyitó beszédében dr. Görgényi Ernő polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen rendezvényt nagyon nagy, elkötelezett és szorgalmas munkával lehet tető alá hozni, éppen ezért elismerését fejezti ki a szervezőknek. Nagyon fontosnak nevezte, hogy legyenek olyan programok, ahol az emberek kikapcsolódhatnak.

Szükség van a civil kezdeményezésekre, amelyeket azért hívnak életre, hogy közösségeket szervezzenek. Civil kezdeményezések nélkül nincsenek sikeres programok, sikeres civil szervezetek nélkül nincsen sikeres civil város. Ezért nagy előrelépés a rendezvény megszervezését a zászlajára tűző és egyéb nemes kezdeményezéseket is elindító dénesmajori egyesület megalakulása. A közösségi rendezvény sokat tesz hozzá, hogy Dénesmajorban is pezsgőbb, gazdagabb és jobb legyen az élet. 

A programon részt vett családjával dr. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja és Simándi Sándor, Nagyzerind polgármestere is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában