Világrekord

2 órája

Szenzáció: matuzsálemi kék vércsére bukkantak a nemzeti parkban

Még a madártani szakemberek is alaposan elcsodálkoztak azon, hogy a Körös-Maros Nemzeti Parkban egy 16 évvel ezelőtt fiókaként gyűrűzött kék vércse került lencsevégre ezen a nyáron. Ilyen magas kort megért kék vércse egyedet eddig még soha nem azonosítottak.

Vincze Attila

Ezt a madarat 2009-ben szintén a Körös-Maros Nemzeti Park területén, a Csanádi-háton, Nagyér község határában, egy műfészek-telepen jelölték meg egyedi azonosítást biztosító gyűrűkkel. Bár a kék vércse egyedek minden évben hatalmas utat tesznek meg – egészen Afrika déli részéig elrepülnek – az eltelt tizenhat év során egyszer sem olvasták le a lábára helyezett gyűrűk adatait. Idén júliusban Cserebökényben bukkant fel, amikor az igazgatóság szakvezetéses túrájának egyik résztvevője fotózta le, majd később a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei azonosították be. Mivel nyár közepén bukkant fel, így jó eséllyel ezen a cserebökényi telepen költött – olvasható a nemzeti park honlapján.

kék vércse
A Cserebökényben megfigyelt 16 éves kék vércse. Fotó: Csepregi Pál

Nagyon ritka, hogy egy kék vércse ennyi ideig éljen

Becslések szerint a kék vércsék általában 6-8 évig élnek, ez a példány tehát valóban matuzsálemnek számít. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy a faj egyedei tavaszi és őszi vonulásuk során hatalmas távolságokat tesznek meg, s ez az út korántsem veszélytelen. Érdekesség, hogy a kék vércsék ősszel a világ minden tájáról Angolába mennek. Október végétől november közepéig az afrikai ország számos pontján láthatunk olyan gyülekezőhelyeket, ahol kék vércsék milliói verődnek össze. A tél folyamán aztán szétszóródnak: Botswanában, Zambiában, Namíbiában és a Dél-Afrikai Köztársaságban vendégeskednek. A tavasz beköszöntével aztán ismét Angolában randevúznak, onnan indulnak útra április első hetében nyári költőhelyükre, a világ különböző pontjaira. Magyarországról a kék vércsék nagy része mostanra már elindult az afrikai tájak felé. A 16 éves kék vércse azonosítása mindenképpen jelentős madártani felfedezésnek számít. Már csak ezért is érdemes a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szervezett szakvezetéses túráira elmenni, sosem tudhatjuk ugyanis, mikor kaphatunk lencsevégre egy-egy hasonló, különleges élőlényt.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában