Összefoglaló

2 órája

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. október 24.

A csütörtök sem telt eseménytelenül Békésben; nézzük mi-mindenről írtunk 2024. október 24-én.

Beol.hu
a nap legfontosabb hírei, hírösszefoglaló, összefoglaló
Ismét elhoztuk a leglényegesebb híreket

A fa- és bútoripari, valamint az építőipari ágazat szakmáival ismerkedtek meg a gyerekek azon a versenyen, amelyet csütörtökön szervezett számukra Békéscsabán, az Ipari úton a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A továbbtanulás, pályaválasztás előtt álló diákok a JóPálya vetélkedő keretében megmutathatták, hogy milyen asztalosok, burkolók, festő-mázoló-tapétázó szakemberek válnának belőlük.

Még a madártani szakemberek is alaposan elcsodálkoztak azon, hogy a Körös-Maros Nemzeti Parkban egy 16 évvel ezelőtt fiókaként gyűrűzött kék vércse került lencsevégre ezen a nyáron. Ilyen magas kort megért kék vércse egyedet eddig még soha nem azonosítottak.

A legkisebbek gyúrásával, több mint 140 csapat részvételével csütörtökön délelőtt lezajlott a 27. Csabai Kolbászfesztivál négynapos programsorozatának első versenyszáma. A Csabai Kolbászfesztivál egész hétvégén tartogat meglepetéseket, további versenyeket és rengeteg szórakoztató programot, koncertet. Csütörtökön az óvodások és általános iskolások 5–5 kiló kolbászhúsból készítettek sütnivaló kolbászt.

A kadétképzés sikertörténet. A jövő biztonságát azok a kadétok garantálják majd, akik a katonai hivatást választják – mondta az MTI tudósítása szerint a Honvédelmi Sportszövetség elnöke, a KDNP frakcióvezetője csütörtökön Szarvason. A csütörtöki Kadét tűzfegyveres lövészversenyen 43-an vettek részt; a fiatalok 0.22-es kaliberű tűzfegyveres versenyszámban mérték össze tudásukat.

Erdős Norbert országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón ismertette csütörtökön Orosházán, hogy a dél-békési települések számára mekkora rendkívüli önkormányzati támogatást nyújt a kormány. A politikus és a résztvevő polgármesterek beszámoltak a barnakőszén támogatások összegéről is.

A gyulai „bíróságon ma bomba fog robbanni, égni fog a bíróság, az összes bíró és ügyész” – ezzel hívta fel a 112-es segélyhívót idén február 29-én egy nő. Az asszony élettársának lopási ügyét ezen a napon tárgyalták volna másodfokon a Gyulai Törvényszéken, azt akarta ilyen módon elhalasztatni. A bíróság épületét kiürítették a bombariadó miatt.

Kiesett a toronyház tetejéről egy mindenórás kismama, csak a magzat élte túl a zuhanást.

Egyetlen hiba miatt bukott le a gyermekpornográfiával vádolt férfi.

 

 


 


 

 


 

 


 

 


 


 

 


 

 

 


 

 


 

 


 

 


 

 


 

 

 


 

 


 


 


 


 


 


 

 


 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában