Vádemelés

2 órája

Úgy megverte szobatársát, hogy kitört a foga

Maradandó fogyatékosságot okozó könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 17 éves fiú ellen. Ugyanis a mezőberényi fiatal úgy megverte 15 éves szobatársát egy dévaványai gyermekotthonban, hogy kitört a foga.

Licska Balázs

A Gyulai Járási Ügyészség a vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazását indítványozta a 17 éves fiúval szemben, aki úgy megverte 15 éves szobatársát, hogy annak kitört a foga – ismertették a Békés Vármegyei Főügyészségen. A vádhatóság azt is kérte, hogy a bíróság állapítsa meg, miszerint a fiatal a próbaidő ideje alatt a törvény erejénél fogva pártfogó felügyelet alatt áll.

kitört a foga, verekedés, gyermekotthon, maradandó fogyatékosság
A 17 éves fiú úgy megverte szobatársát a dévaványai gyermekotthonban, hogy a 15 éves fiatalnak kitört a foga. Illusztráció: Shutterstock Forrás:  Illusztráció: Shutterstock

Pártfogó felügyeletet rendelhetnek el

A bíróság pártfogó felügyeletet akkor rendelhet el, ha a próbaidő eredményes elteltéhez szükséges az elkövetőt rendszeresen figyelemmel kísérni. A pártfogolt ugyanis köteles a jogszabályban és a határozatban előírt magatartási szabályokat megtartani, a pártfogó felügyelővel rendszeres kapcsolatot tartani, valamint a pártfogó felügyelő részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadni.

A vádlott piszkálta, kötekedett a sértettel

A Békés Vármegyei Főügyészségen az ügyről ismertették: a 17 éves vádlottat és a 15 éves sértettet az egyik dévaványai gyermekotthonban ideiglenes nevelésbe vétellel helyezték el, ugyanabban a szobában. A sértett rendkívül csendes, visszahúzódó természetű, konfliktust kerülő, ennek ellenére vagy éppen ezért a vádlott és egyes szobatársai tavaly szeptember 21-én délelőtt és délután is piszkálták, kötekedtek vele, valamint néhányszor lábon is rúgták.

A 17 éves fiú szándékosan belekötött 15 éves társába

A sértett este jelezte az ügyeletes nevelőnek, hogy bántalmazzák, ezért az otthon vezetése úgy döntött, hogy áthelyezik más részlegbe. Miközben a 15 éves fiú a ruháit pakolta, a szobában lévő 17 éves fiú szándékosan belekötött, valamint verekedni hívta. A sértett nem akart sem összetűzésbe keveredni, sem verekedésben részt venni, ezért folytatta a pakolást. 

Úgy megütötte a vádlott a sértettet, hogy kitört a foga

A vádlott először mellkason próbálta megütni a sértettet, aki kitért az ütés elől, majd legalább három alkalommal ököllel szájon, orron, szemöldöktájékon ütötte a sértettet. A bántalmazás következtében a sértett egyik metszőfoga kitört, ami maradandó fogyatékosságnak minősül.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában