Közösség

3 órája

Jókedvet és mosolyt hozott a kedves lidérces lovas menet Csabára – videóval

A Békéscsabai Fényesi Tanyák Lovas Barátai ismét megrendezték a már hagyományos lovas és lovas kocsis lidércmenetet szombaton délután a megyeszékelyen, a Kastély-szőlőkben, a városrészen található kiskertekben, illetve a Lencsési lakótelepen. A közösségépítő attrakció, a kedves lovas menet legfőbb célja, hogy a lassan szomorkássá váló őszi időben, a közelgő halottak napi ünnepkört megelőzően jókedvet vigyenek a gyerekek, a családok, az idősek életébe.

Papp Gábor

Nógrádi Csilla főszervező, a lovas menet kezdeményezője elmondta, szombaton délután néhányan jó lidércnek öltözve indultak el a több kilométeres útra, köztük Fekete Vanda a pónijával, majd folyamatosan egyre többen csatlakoztak hozzájuk.

lovas menet, lidérces, Fényes
A lovas menet jókedvet csempészett a szombat délutánba. Fotó: Bencsik Ádám

Lovas menet pónifogattal, pónival, kedvenc lidércekkel

– Megleptek minket lovas barátaink Botos Kata vezetésével, majd már a Lencsési lakótelepen Jaminából érkezett egy pónifogat, amely még különlegesebb látványt kölcsönzött a menetnek – fogalmazott Nógrádi Csilla. – Nagyon jó érzés, hogy mennyien voltak kíváncsiak ránk. A kiskertekben megint rengeteg emberrel találkoztunk, de a Lencsésin is szép számban jöttek elénk. A gyerekek mindig nagyon élvezik a programot, nagyon nyitottak, de például találkoztunk olyan fiatalokkal, akik éppen a kolbászfesztiválra indultak, sok nyugdíjas is várt már minket. A Lencsésin akadt olyan apuka, aki amikor az ablakból meglátott minket, sietve egy felnőtt kabátot adott gyermekére, majd rohantak, hogy találkozzanak a lovakkal. A derék és szelíd négylábúak egyébként is nagyon népszerűek voltak az érdeklődők körében.

A különleges menettel a város több pontján találkozhattak. Fotó: Bencsik Ádám

Mosolyt és jókedvet vittek az embereknek

Nógrádi Csilla elmondta, a program nem halloweenezés.

– Az év olyan szakába érkeztünk, amikor folyamatosan rövidülnek a nappalok, hosszabbakká válnak az esték. Az időjárás is szomorkásabbá válik, ilyenkor talán még fontosabb, hogy odafigyeljünk egymásra, közösséget alkossunk – fogalmazott. – A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy mosolyt csaljunk az arcokra; hogy egy kis jókedvet vigyünk az október végi hétvégébe. Ilyenkor talán még nehezebb az egyedüllét, mi pedig szeretnénk érzékeltetni, hogy számíthatnak ránk, számíthatunk egymásra. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában