Kick-box

2024.08.31. 10:14

Debreczeni Frida és Jancsó Lili is világbajnoki címet ünnepelhet

Debreczeni Frida és Jancsó Lili is aranyérmet ünnepelhetett pénteken a budapesti utánpótlás kick-box világbajnokságon. A békéscsabai JALTE–Debreczeni team versenyzői közül három fiatal döntőzhetett, Gajdács János, Jancsó Csenge és Szikora Bence kikapott, így ezüstérmes lett.

Gajdács Pál

A világbajnokság pénteki versenynapján rendezték meg az egyéni döntők nagy részét. Ezzel véget egy hosszabb folyamat, hiszen a világbajnokság nem csak az egy hetes nagyszabású eseményből állt, hanem a hosszas felkészülésből, edzőtáborokból és előtte a különböző hazai és nemzetközi versenyeken való szereplésből.

A Békés Megyei Harcművész Szövetséghez tartozó válogatott versenyzők közül öten készültek a nagy napra, a világbajnoki döntők első napjára. Közülük végül is a két legtapasztaltabb, Debreczeni Frida és Jancsó Lili léphettek fel a dobogó legmagasabb fokára. Frida egy nagyon szoros mérkőzésen nyert szintén magyar ellenfele ellen, míg Jancsó Lili megsemmisítő vereséget mért osztrák ellenfelére. Gajdács Jánosnak, Jancsó Csengének és Szikora Bencének most az ezüstérem jutott.

A két  és edzőjük. Balról: Debreczeni Frida, Debreczeni Dezső és Jancsó Lili
Fotó: BMHSZ

A nap történéseit az edző, Debreczeni Dezső elemezte:

– Gajdács Jancsié volt az első döntő. Bár már másodszor küzdöttünk a mexikói fiú ellen a héten, ismertük, de hiányzott neki a rutin. Szerintem technikailag nem voltunk gyengébbek, de taktikailag Jancsi kicsit elengedte ezt a mérkőzést, nem volt annyira éles, mint szokott. Jancsó Csengénél szintén azt éreztem, mintha a nagy tét elnyomta volna. Többet kellett volna nyújtani kézzel, egész nyáron szinte ezt gyakoroltuk, vártuk, hogy a kezével majd több pontot fog szerezni, de ez most nem sikerült. Szikora Bence nagy csalódás, mert ezt a lengyel versenyzőt le kellett volna győznie, sokkal jobb és technikásabb nála. Ezt a döntőt fejben buktuk el, nagyon nagy csalódás, hogy nem tudta hozni a világbajnoki címet, hiszen egész évben, sőt a világbajnokság többi mérkőzésén is kiemelkedőt nyújtott, jó formában volt, viszont ezzel a mérkőzésen sajnos alulmaradt. Debreczeni Fridának nagy terhet jelentett, hogy egy magyar versenyzővel kellett döntőznie. Az edzőtáborban mindig simán nyert. Könnyű mérkőzésnek gondoltam, de rosszul kezdtünk, nulla háromról kellett visszakapaszkodni. Aztán vezettünk négy ponttal is, de a rivális vissza tudott jönni. Hatalmas küzdelem alakult ki, végül szoros mérkőzésen nyertünk, Frida így megszerezte második világbajnoki címét. Sajnáltuk viszont, hogy ellenfele az eredményhirdetésnél, nem tudjuk miért, nem állt fel a dobogóra. A végén jött Jancsó Lili, aki minden mérkőzését technikai K. O.-val nyerte. Azt vártuk, hogy magasan a mezőny felett lesz, és ez így is történt. Összegezve: az öt döntőből kettőt nyertünk, szerettem volna előtte, ha legalább a felét megnyerjük, ez majdnem sikerült. Végül is az egyéni versenyekben két arany, három ezüst és nyolc bronzérmet szerzett csapatom, ami nem rossz eredmény.

Fotó: Tóth Péter / Sportfotóth

A döntő második, szombati napján a csapatversenyekben érintettek a JALTE versenyzői. A kadet 1 (serdülő) fiú csapatban Szikora Gergő és a Szikora Bence lesz benne, a kadet 1 leány csapatban Debreczeni Lilla. A kadet 2 (ifjúsági) leány csapatba Debreczeni Frida és Jancsó Lili került be. A junior fiú csapatban Malatyinszki Bendegúz és a junior leány csapatban Petró Lili és Pántya Réka küzd majd.

A pénteki döntő mérkőzései

Kadet 2 (Ifjúsági). 42 kg. Debreczeni Frida–Szabó Hajnal 15:13. 65 kg: Jancsó Lili Berta–Lena Rosner (osztrák) 10:0. Kadet 1 (serdülő). 42 kg: Szikora Bence–Jan Kaminski (lengyel) 5:7. 28 kg: Jancsó Csenge–Zuzanna Wegrzyn (lengyel) 2:4. Gyermek. 21 kg: Gajdács János–Ivan Villareal Duron (mexikói) 3:5.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában