Atlétika

2024.08.31. 10:52

Kovács Alexandra tizennyolcadik a vébén

Tizennyolcadik helyen ért célba Kovács Alexandra a gyaloglók 10 000 méteres számában a perui Limában zajló U20-as világbajnokságon pénteken.

Gajdács Pál

Kovács Alexandra

A Békéscsabai AC tehetsége 47:11,41 perc alatt teljesítette a távot 35 induló között. A magyar rekordot Kovács Alexandra tartja 45:59,35 perces időeredménnyel, melyet június 22-én gyalogolt.

A Magyar Atlétikai Szövetség beszámolója szerint kevés hiányzott ahhoz, hogy Alexandra a mezőny első felében végezzen. 

– Kovács Alexandra életében másodszor gyalogolt pályán tízezer métert, ez pedig az első szezonja ezen a távon, mivel elsőéves junior. Már április végén Antalyában elkezdte az idényt a békéscsabaiak fiatal tehetsége. Hosszú szezon van mögötte, már három kilométer után fáradtnak érezte magát, a táv második felében azonban összekapta magát, ez most a tizennyolcadik helyhez volt elég – értékelt Scherer Tamás a hazai szövetség utánpótlás vezetője.

A szegedi Dobó Zsombor – szintén elsőéves juniorként – 56,66 méterrel 14. lett a diszkoszvetésben. Zsombor nagyapja, egyben felkészítője az az id. Eperjesi László, aki a békéscsabai fedett pályás világbajnok súlylökő, Márton Anita edzője is volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában