2013.03.22. 18:54
Az egészséges városok közgyűlését tartották
Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének közgyűlését és koordinátori értekezletét tartották csütörtökön és pénteken Gyulán.
Az eseményen dr. Görgényi Ernő polgármester köszöntötte a jelenlévő mintegy húsz település képviselőit, majd dr. Kovács József országgyűlési képviselő, az országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke mondott beszédet. Dr. Kovács József lapunknak kiemelte, a szövetség nagyban hozzájárul a lakosság egészségmegőrzéséhez, illetve a megelőzéshez.
— Az intézményesített rendszer mellett az egészség társadalmi kérdés is. Éppen ezért nagyon fontosak a különböző szűrések, tájékoztatók, egészségnevelő programok — hangsúlyozta.
A képviselő emlékeztetett az elmúlt három évben született kormányzati intézkedésekre, a népegészségügyi termékadóra, a Mintamenza programra és a dohányzással kapcsolatos változásokra.
Kiss László helyi koordinátor, a gyulai egészségügyi alapellátás igazgatója — akit a szövetség igazgatótanácsának tagjává választottak csütörtökön — elmondta, Gyula 1988 óta tagja a szervezetnek. Mint megtudtuk, a szövetséghez kapcsolódó különböző rendezvényeket az Egészséges Városért Közalapítvány égisze alatt szervezik meg. A szakember példaként említette egyebek mellett az egészséghetet vagy a tudatosan a serdülőket segítő programokat.