Járvány

2020.04.16. 17:51

Már elérhető a munkahelyvédelmi bértámogatás

A Gazdaságvédelmi Akcióterv kiemelt célja a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése.

A program a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került munkaadóknál segíti akár több százezer munkahely megőrzését – hangsúlyozza az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ITM kifejti: a munkahelyvédelmi bértámogatási programban

az állam a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére átvállalja a munkavállalók kieső jövedelmének egy részét.

A támogatási időszak három hónap lehet, a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a kérelem beadásától számítva megőrzi, a folyósítást követően pedig legalább egy hónapig fenntartja dolgozói létszámát.

A programban azok a Munka törvénykönyve szerint foglalkoztatott munkavállalók vehetnek részt, akik a veszélyhelyzet kihirdetése és a kérelem benyújtása közötti időszak alatt megszakítás nélkül foglalkoztatásban álltak a munkáltatónál, akár „home office” keretében is.

Ismertetik, hogy

a munkaidő csökkentésének mértéke legalább 30 százalék, de legfeljebb 50 százalék lehet, ugyanakkor a munkaidő átlagosan napi négy óránál nem csökkenhet kevesebbre.

A támogatásnál a munkavállaló havi nettó távolléti díját kell figyelembe venni, az állami támogatás pedig a kieső munkaidőre a munkaidő-csökkentés arányában számolt bér 70 százaléka lehet.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha egy munkavállaló nettó alapbére 200 ezer forint volt eddig, és a veszélyhelyzet miatt a munkaideje 50 százalékkal csökkent, akkor a kieső munkabér 70 százalékát, azaz 70 ezer forintot garantál részére az állam. A csökkentett munkaidő maradék 30 százalékában a munkáltató fejlesztésben részesítheti a munkavállalót, vagy egyéb, a cég tevékenységéhez kapcsolódó fejlesztésben való közreműködést várhat el tőle, amelynek fejében munkabért fizet – írják a közleményben.

Kieső munkabérként a havi nettó távolléti díj összegéből maximum a minimálbér kétszeresének nettó összegét, azaz legfeljebb 214 130 forintot lehet figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy az állami támogatás összege fejenként havonta legfeljebb nettó 74 946 forint lehet, az összeg a munkavállaló szempontjából adómentes, a munkáltatót pedig csak az általa a munkavégzésre és az egyéni fejlesztési időre eső kifizetett bér és járulékai terhelik.

A támogatást a munkavállaló a munkáltatóval közösen Cégkapun keresztül kérelmezheti 2020. április 16-ától a munkavállaló foglalkoztatási helye szerint illetékes kormányhivatalnál. A szükséges kérelmek az nfsz.munka.hu oldalról tölthetők le

- olvasható a közleményben.

Szerda óta hozzáférhető a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak megtartása érdekében három hónap időtartamra igényelhető 40 százalékos bértámogatás is. A több tízezer szakember munkában tartása elengedhetetlen a gazdaság újraindításához, a támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a cégek. A foglalkoztatási helyzet javítását szolgálja továbbá a munkaidőkeret rugalmassá tétele, a támogatott hitel-, garancia- és tőketermékek, a hatékonyság növelését is ösztönző fejlesztési források – tájékoztatott a szaktárca.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában