Puszta, télen

Lopok Petőfitől. A puszta télen című verse állt mindig is a legközelebb hozzám. „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, Alant röpül a nap, mint a fáradt madár” – és folytathatnám. Csendesek a tanyák, sok-sok jószág benn szénáz, ha nem csap oda a jeges orkán. 
Hétfőn azonban odacsapott a kiscsákói pusztában is. Csa­póné Hernádi Noémi, a Gazdasszonyok Békés Vármegyei Gazdakörének elnöke élte át, milyen az, ha hirtelen a fagy veszi át az uralmat jégcsapokkal, befagynak a jószágok itatói. Anyaként azonban először pici lányát, Dianát helyezte biztonságba az ítéletidő elől. Aztán jöhettek a jószágok. 
Összebújtak a malacok a hideg elől, infrával is melegített a gazdasszony. Letörte a jégcsapokat, a jószágcsapatba frissen érkezett csacsit elhelyezte szélmentes helyen, de úgy, hogy a birkáknak is megmaradjon az életterük. Felolvasztotta az itatókat, aztán jött rá, hogy nemcsak ezek fagytak be, hanem rá, a ruhájára is fújta a jeges párát az orkán erejű szél, ami azonnal megfagyott. 
Még Petőfivel élve: „Most uralkodnak a szelek, a viharok, Egyik fönn a légben magasan kavarog, Másik alant nyargal szikrázó haraggal, Szikrázik alatta a hó, mint a tűzkő, A harmadik velök birkozni szemközt jő.” 
A helyesírás mára változott, de ha beüt a zord tél a pusztán – akár Kiscsákón vagy máshol Békésben –, és kimutatja foga fehérjét, akkor ugyanúgy kell küzdenie az embernek magáért, a gyermekeiért, a jószágokért, mint Petőfi idejében. Kikeletig ez az élet rendje, és inkább legyen tél januárban, mint húsvétkor.