Plüsstenger

Egész gyermekkoromban azt gondoltam, hogy nálam nincs és nem is lesz nagyobb plüssrajongó a világon. Persze akkoriban még nem volt annyi játéka egy gyereknek, mint most, így az én plüssrajongásom sem abban merült ki, hogy komoly gyűjteményt halmoztam fel belőlük. Egyszerűen csak csodálattal néztem az újabb darabokat a kirakatokban, és szárnyaltam az örömtől, amikor hosszú várakozás után megkaptam egy vágyott pihe-puha plüssállatot.

Visszatérve arra, hogy sokáig úgy hittem, nálam nincs nagyobb plüssrajongó, végül az anyukája lettem egynek. Nyolcéves kislányom ugyanis lazán lepipál ebben a dologban, és nem csak azért, mert az ő gyermekkorában már "megtehetjük", hogy a gyerekszoba plüsstenger legyen. A minap tartottunk leltárt nála, és csak az ágyában 161 darab van kedvenceiből, és nem is ez az igazán megdöbbentő. Minden plüssének van ugyanis neve, és tudja, hogy melyiket, mikor és persze kitől kapta. De ami ennél is fontosabb, hogy a játék állatkák, zöldségek és gyümölcsök mindig egy jól kitalált rendszer szerint, katonás sorrendben álljanak. Ez köszönhető egyrészt a kislányom rendszeretetének, másrészt a plüssök és úgy eleve a játékok iránti tiszteletének. Óv és vigyáz ugyanis minden darabot, amit megkap. Ezért neki élmény is vásárolni, hiszen az óhajtott játék, és főleg plüss nem végzi nála két hét múlva a sarokban. Összegezve a fentieket úgy tűnik, a gyermekkori rajongás is örökíthető, ráadásul akár egy jóval magasabb szinten.

"A gyermekkori álmok nem vesznek el, hiszen örökül is adhatjuk azokat"