Áram nélkül

Nem vittem túlzásba az otthoni áramfogyasztást a hétvégén a rekkenő hőség ellenére se. Még éppen nem volt szükség a klíma bekapcsolására. Olvasgattam, majd a délutáni kávézásra készülve szembesültem azzal, hogy nincs áram a lakásban. Már a kávé se érdekelt, vérnyomásom az egekbe szökött, a hűtőszekrény és annak tartalmáért kezdtem aggódni, de nagyon. Hamar kiderült, a városrész maradt áram nélkül. Szerencsére nem sok időre. Közben azon gondolkodtam, hajdan mi is volt a megoldás?

Nagymamám akkor vágta le a csirkét, amikor abból azonnal ebédet is főzött. Nem fagyasztott zöldséget használt, hanem kisétált a kertbe és frissen szedett mindenből annyit, amennyire éppen szüksége volt. Olyan szép sorokban zöldellt náluk minden, azt tanítani lehetett volna. Tudom, láttam, volt is ott befektetett munka rendesen.

Emlékszem a kamrájuk hűvösére, az illatokra, ahol kosárban várta a sok tojás sorsa alakulását (többnyire a levesbe való tésztát is a nagyi készítette sok más finomság mellett). Náluk akkoriban a kenyér se penészedett meg, pedig 3 kilósért indult hetente egyszer nagyapám. Szóval a kamra mikroklímája tökéletes volt.

És az ásott kút is ott volt az udvaron. A jószágnak onnan került ki a szomjoltó, a kertbe az öntözővíz. Kisgyerekként nagyon élveztem, amikor hűtőként használtuk: például a dinnyeszezon idején. A vízzel teli vödörrel visszaengedtük a mélybe a finomságot és élvezettel falatoztunk belőle a legmelegebb időben is, mert hűs volt és áram se kellett hozzá....

Régen volt, de szép (gyermekkorom) volt!