Sulis hajrá

Nem csak szimbolikus volt a látvány, ahogy az anyuka a vállára vetette az egyik gyermekének vásárolt új tornazsákját. A háta már foglalt volt, a másik csemete iskolatáskája azt uralta, gondolom, megtömve tanszerekkel. Egyik kezében egy listát tartott, olvasta nagy gondossággal, a másikkal szuper mozgékony fiúcskáját igyekezett féken-kézen tartani. Átéreztem a helyzetet: ezekben a napokban ez az anyukák sorsa.

Az iskolakezdés megedzi a szülőket és leapasztja a pénztárcákat. Lássuk csak, hogyan, mivel s miért?!

Strapabíró tornazsák vidám gyerekrajzokkal, hogy öröm legyen a mozgás – olvasom az egyik ajánlást. Ezután siklik a szemem a portéka árára... No, ne! Persze méretes, kényelmesen elfér benne a teljes felszerelés, de ennyi pénz nincs a világon! Pláne, ha még uzsonnás táskát nem vásároltunk. Mert ugyebár mostanság az is kell. Az a jó, ha bélelt, gombbal záródó, vagy mágneses és kézi szitanyomással díszített. Mi van?

Ó, én még emlékszem a kis textil szalvétámra. Anyukám megtanította, hogyan használjam, hogy semmim ne legyen morzsás. Semmi flanc, meg drága csicsamicsa... Maradi vagyok? Lehet.

Nem hiányozhatnak a tanévkezdés illatos iskolaszerei se a felhozatalból. A semmihez se fogható grafit, a színesek, vízfesték, ecsetek, ragasztó stift, füzetek, rajzlapok, ceruzák – jó, ha HB – emlékeznek? Radírral a végén. Gyurma, zsírkréta, ceruzahegyező és már ki emlékszik a többi apróságra, a diáknak fontos célszerszámokra.

Mindjárt becsengetnek. Pedig ebben a kánikulában szerintem még senkinek nincs mehetnékje. Suliba.