Tologató

[email protected]

Egyik csabai barátom kisfia mondta, ő bizony ételkóstoló lesz, ha megnő. Most is szereti a finom ételeket, de mennyivel jobb, ha fizetnek is ezért. A tévében látott egy műsort, hogy több országban a legfontosabb állami vezetőknek felszolgált ételeket előkóstolók ízlelik meg, és elemzik, hogy biztonságosak-e.

Elmondtam a 10 éves Balázsnak, hogy amikor olyan korú voltam, mint ő, a napköziben ki nem állhattam a spenótfőzeléket és a paradicsomos káposztát. Lehet, hogy most is inkább lemondanék a fizetésemről, mint hogy ezeket ízlelgessem. Bár ez minden bizonnyal csak rossz beidegződés, ma már például a spenótot sokan a zöldségek királyának tartják, és sokféleképpen készítik.  

Régi csabai szomszédunk, Tomika váltig állította, hogy ő festő lesz. Rákérdeztem: szobafestő? Egyből rávágta, nem, konyhafestő. Az egyik legjobb viccem a témában: Móricka, mondd, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? – Télen medve, nyáron tanár.

Szerintem nem rossz hivatásos a profi ölelő sem. Hol máshol is lehetne ilyet találni, ha nem Amerikában. Tízezreket is elkérnek egy egyórás odabújásért, ölelésért. Van rájuk kereslet, főként, hogy több tudományos tanulmány szerint az érintésnek, az ölelésnek jótékony, gyógyító hatása van.

A legjobban viszont a tologató szakma tetszett, Japánban a szükség hívta életre ezt a hivatást. Ha a hatalmas tömeg nem fér fel egyszerre a metróra, ott a tologató ember. Az a feladata, hogy a lehető legtöbb embert felgyömöszölje a metróra, és így időben el tudjon indulni a szerelvény. Ezek után már csak azt nem értem, miért lettem újságíró.