Ha apám élne

Azt hittem, a falat kaparom majd kínomban, amikor nézem a párizsi olimpián a falmászást. Erre fel a végén már kerestem, hol közvetítik. A breaktáncról lemaradtam, szerencsére annyi magyar esemény volt, hogy nem kellett ebbe beleásni magam, miként a BMX-esek versengésébe sem.

Ha apám élne, el nem hinné, hogy olimpiai sportágakról beszélek. Ráadásul nagyon népszerűekről. Mondtam is az asszonynak, annyi falunk van a lakásban, hogy az egyiken kialakíthatna egy versenypályát. Ha pedig jól mászok, indulhatok akár 2028-ban a Los Angeles-i olimpián. Ha pedig addigra nem sikerül a formaidőzítés, kivárom a 2032-es, Brisbane-i ötkarikás játékokat.

Ha apám élne, el nem hinné, hogy biológiai férfi indult a női mezőnyben ökölvívóként. Ő Papp Lacihoz szokott, aki sorra nyerte férfiként az olimpiákat. No, meg a kondorosi születésű Balczó Andráshoz, az öttusa királyához. Csak elképzelni tudom, mi lehet Balczó András véleménye arról, hogy megszüntetik az öttusában a lovaglást és helyette akadályverseny lesz.

Mondjuk, már a mostani lézerfutás is kiverné a biztosítékot apámnál, nekem azonban a kedvencem, főként, mióta Gulyás Michelle ennek köszönhetően is olimpiai bajnok lett Párizsban. Apám a taekwondo szabályait sem igazán ismerné, pedig immáron ebben is van olimpiai aranyérmesünk, a 18 éves Márton Viviana személyében.

Ha apám élne, egy lenne biztos. Már várná a Los Angeles-i olimpiát és szurkolna a magyaroknak, azon belül a Békés vármegyeieknek. És akkor sem mászna a falra, ha esetleg valaki nem szerez érmet, „csak” negyedik lesz.