Picúr füle

Elmosogatott a kutyánk. A fogyókúrás száraz kaját a tálkájában csak kerülgette, és inkább mellém jött, amikor ettem a csirkepörköltet. Hátha csurran-csöppen neki is valami. Mivel nem volt itthon sem a lányom, sem az asszony, a tiltások ellenére a maradék szafttal elé tettem a tányért. Csillogóra nyalta, de azért betettem a tányért a mosogatógépbe.

Amikor hazajött a feleségem, belenézett a gépbe, és éppen azt a tányért vette ki, amit Picúr elmosogatott. Megkaptam a dicséretet, hogy bepakoltam a masinába, és elindítottam. Még nem szóltam semmit a kutyusunkkal közös akciónkról, de tudtam, nem húzhatom sokáig. Úgyis rájön az asszony, hogy csak ez az egy tányér lett tiszta.

Bevallottam bűnömet, hogy Picúr fogyókúráját semmibe véve pörköltszafttal etettem. Feleségem – a letolásom helyett – Picúrhoz lépett, megsimogatta, és megdicsérte, hogy jobban mosogat, mint a gép. Ráadásul betegen, mert begyulladtak a fülei. A lányom elvitte egy csabai állatorvoshoz, aki alaposan, szakszerűen lekezelte kedvencünk fülét. A gyógyszerekkel, injekciókkal együtt 35 ezer lett a számla. Drága Picúr ugyanakkor minden pénzt megér, nem is tudom, mi lenne, ha nem lenne. A mondás is úgy tartja, kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.

Picúr már kevesebbet dörzsöli a fülét a szőnyeghez, jobban van. Azért egy kis rásegítés nem árt. Mivel nálam az ételek közül leginkább a kolbásztól termelődnek a boldogsághormonok, a kutyusunknak is adtam belőle, persze, titokban. Úgy jóllakott, hogy kettéállt a füle. Ami így jobban is gyógyul.