Három szervezet hitte saját jelöltjének a gyulai férfit
Mik ezek?
XA „volt, nincs” LMP-jelölt
Folyamatosan bővíti a választáson induló képviselőjelöltjeinek listáját a Lehet Más a Politika. A felsorolásban – ahogyan arról mi is beszámoltunk – a napokban még ott szerepelt a gyulai Szalma István neve is, mára azonban már lekerült a névsorból.
A Békés megyei 2. számú választókörzet LMP-s jelöltjeként megnevezett 49 éves agrármérnököt ugyanis pénteki, békéscsabai látogatása során a Torgyán–Kisgazda Koalíció jelöltjeként mutatta be a sajtó munkatársainak Torgyán József.
Mozgalmas politikai karrier
Mivel Szalma István neve egyre érdekesebbé vált számunkra, kutakodni kezdtünk, s a Google több szempontból is furcsa eredményekkel szolgált számunkra. Kiderült például, hogy a gyulai jelölt 1990-ben, Sarkadon a Fidesz egyik alapító tagja volt, majd – mint önéletrajzában fogalmaz – Gyulára költözve a helyi Fidesz törekvéseivel nem tudott azonosulni, így 1992-ben kilépett onnan, s a helyi kisgazdák soraiba állt. A párt szétesése után alapító tagja és elnöke lett a Gyulai Független Polgári Egyesületnek.
Bár az önéletrajz önmagában is értékes információkkal szolgál, sokkal meglepőbb az, hogy Szalma István nevére rátaláltunk egy újabb, a választáson jelölteket indító szervezet, a Civil Mozgalom listáján is. Ezzel tehát háromra emelkedett azon pártok, szervezetek száma, melyek egyszerre, egymástól függetlenül nevezik meg saját jelöltjükként a mérnököt Gyulán.
Az LMP nem közösködik
– Már korábban tudtunk a Civil Mozgalomról, de arról tájékoztatott minket Szalma István, hogy a kellő támogatottság hiányában nem indul a színeikben. Arról, hogy Torgyán József megkereste őt, nem volt információnk – mondta el kérdésünkre szombaton Gál Anita. Az LMP megyei koordinátora hangsúlyozta: Szalma valószínűleg nem tudta, hogy jogilag nem lehet egyszerre három szervezet jelöltje.
A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény szerint az egyéni választókerületben egyébként bejegyzett pártok állíthatnak képviselőjelöltet, valamint független képviselőjelöltek indulhatnak; két vagy több párt pedig akár közösen is állíthat képviselőjelöltet.
– Egyetlen szervezettel sem akarunk közösen jelöltet indítani – reagált a felvetésre Gál Anita, így tehát Gyulán egyértelműen nem közös jelöltindításról volt szó. Szalma István neve helyén az LMP egyéni képviselőjelöltjeinek listájában ma már csupán egy kitöltetlen mezőt találtunk, a szervezet szerint az agrármérnök ugyanis végül a Torgyán–Kisgazda Koalíciót választotta.
– A dolog nagyon friss, egyelőre még nincs új LMP-jelölt Gyulán – mondta Gál Anita, hozzátéve: tiszteletben tartják Szalma István döntését.
Szalma István: ez több mint kellemetlen
Az ügy legfőbb érintettje, Szalma István szerint – amellett, hogy jogilag sem tartható – több mint kellemetlen a kialakult szituáció.
– Félreértések sorozata áll a háttérben, melyben én sem vagyok bűntelen – mondta megkeresésünkre. – Előzetes tárgyalások folytak mindhárom szervezettel, de szerződést, megbízólevelet egyikkel sem írtam alá.
Szalma István úgy fogalmaz, a három kis szervezet közös jelöltje szeretett volna lenni, mert egyenként nem biztos abban, hogy elegendő támogatottsággal bírt volna. A tárgyalások során a pártok valószínűleg készpénznek vették, hogy színeikben indul, s az események hirtelen felgyorsultak körülötte.
– Fontolgatom, hogyan lehetne pontot tenni az ügy végére – mondta Szalma István, hangsúlyozva: ezek az utolsó percek, hogy korrekt megoldást lehessen találni a kialakult szituációra, ebben a pillanatban ugyanis még egyetlen kopogtatócédula sincs a birtokában.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 8 hozzászólás érkezett-
8. veliizs 2010. február 15. 10:43
csatlakozom a szemlélőhöz,bár kicsit veszedelmes vizekre evez a g orruzással,a fejekbe kellene rendetrakni,mindenkinek!de egyszerűbb vádolni,szidni.ezt értitek de nézzétek meg magatokat külső szemmel!sajna már késő felébredni,nincs hol, az országot már ellopták alollatok még egy rémálom világba éltek.sírva és szidkozódva vigadj magyar
-
7. spectator 2010. február 14. 16:31
Én sem értem a 3.nem agymosott hozzászólást ebben a topicban,de ettől függetlenül igaza van.A multik a kereskedelem 80 százalékát uralják,és ami a nagyobb baj,ezt a pénzt kiviszik az országból.A maradékból meg próbáljunk meg működtetni közfeladatokat (eü,stb).Jót röhög rajtunk a görbeorrú nagytőke.Próbáljatok már végre felébredni,itt nem a pártok fogják megoldani ezt a helyzetet.Itt összefogásra és a civilszféra megerősödésére van szükség.Nehogy azt higgye bárki is hogy a jobb v baloldal sokban különbözne egymástól.Ezek ugyananak a politikai elit leszármazottjai.(kun (kohn) Béla,Roth (Rákosi) Mátyás.Ugyanabból a kutyatálból eszik mind!
Dividum et impera! Oszd meg és uralkodj!
Míg ti itt anyáztok,addig kihúzzák alólatok a földet,ivóvizet,ami MÉG megmaradt!
ÉBREDJ MAGYAR! UTOLSÓ ESÉLY! -
6. Mónika77777 2010. február 14. 15:12
Egyik szervezethez sincs közöm, de ez egy hatalmas szemétség. Hát nem sül le a képéről a bőr? Méghogy nem volt tisztában vele... Ezt nem hiheti el senki... Remélem ezek után senkinek sem fog kelleni, ahol meg indul, ne szavazzon rá senki.
-
5. Brekli 2010. február 14. 14:53
Te nagyonszellemi toprongy 3.asAgymosott.
Nem vetted észre, hogy ítt nem arról van szó amiről ömlengesz??? Hülye vagy? Vagy csak egyszerű Jobbikos?
Ottírjad a hülyeségeid ahol való!!
Vagy kellene jelöltnek Szalma úr??
Fel kell kérni. Szerintem azt is el vállalja! -
4. katuska49 2010. február 14. 09:04
Azért ez is egyf...sza gyerek! Nem vette észre??? Vagy úgy gondolta az egyik majd bejön, legfeljebb eszmét vált. Milyen undorító az egész!
-
3. nem agymosott 2010. február 14. 08:29
Magyarország adja a legtöbb közvetlen támogatást a külföldi multinacionális cégeknek az Európai Unió tagországai közül, sem a pénzügyi, sem a gazdasági tárca nem rendelkezik pontos kimutatással arról, hová ment el ez a pénz, amit a kormány belepumpált külföldi érdekeltségekbe.(ellopták?)Az Európai Bizottság kimutatása szerint tavaly a támogatások összértéke elérte 682 milliárd forintot!Milyen bőkezűen bánnak a köz pénzel!De semmi gond mivel 2008-ban 2200 milliárd forintot vittek ki a multik adózatlanul az Országunkból cserébe a támogatásért.Köszönjük!(csak összehasonlítás miatt a vizitdíjat 22 milliárdért akarták a nyakunkba sózni) Csodálkozunk hogy nincs pénz?Jó lenne ha ellen tudna állni a lakosság pl.: a teszkónak mert jusson eszetekbe mikor ott fizettek hová is megy a pénzünk!
-
2. veliizs 2010. február 14. 08:00
Hey.A politika változik, de a mi "Estvánunk"ne ad fel.cheers mate
-
1. spectator 2010. február 13. 17:29
Kedves Szalma Úr!
Elég büntetés lesz Önnek az,hogy Torgyán (az agrárszakma bástyája)mögé áll.Ezen már se sírni se nevetni nem lehet.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









