Dedikálva, de csak neten árulja lemezeit Szabó Eszter

Mik ezek?
XSok érdekességet tartogat az egykori megasztáros Szabó Eszter új albuma, mely ígérete szerint hamarosan heteken belül elkészül. A Gyulán élő énekesnő utolsó lemeze már a hagyományossá vált, sajátos műfajának jegyeit magán viselte, s ezt, az egyéni hangzásvilágot nevezte el az évek során colorpop-nak. Az új kifejezés annyira bevált, s jól jellemzi az énekesnő stílusát, hogy legújabb albumának ezt a címet adta.
Ahogy Szabó Eszter eddigi lemezei, ez az album is profi módon ötvöz minden, az énekesnő által kedvelt és ismert zenei stílust. Eddigi zenei pályafutása során már rengeteg műfajjal került közelebbi kapcsolatba, s most úgy gondolta, semmi oka arra, hogy bármelyiktől is megváljon önálló lemezén, így a lemez gyakorlatilag összes dala eltérő stílusban íródott.
„A harmadik lemez szintén az izgalmas zenei megoldások jegyében készült el, azonban az összes eddiginél tovább merészkedik. A dalok már nem csak egymással, hanem önmagukkal is fuzionálnak, s izgalmas keverékét adják az elektronikus-népdaloknak, a rockabilly-metálnak. Szabó Eszter nem ijed meg az tiszta, egyszerű amerikai-ballada hangzástól, de a jazztől sem. Döbbenetes, ahogy az énekesnő hangszíne dalonként változik, és sokszor szinte felismerhetetlenül, karcosságától egy időre megválva rendeli alá magát a dalnak. Némelyik nóta olyan tisztán képviseli a műfaja egyes kötelező elemeit és olyan meglepő jelenléte a repertoárban, hogy a hallgató számára végig nyitott kérdés marad, vajon paródiával vagy egy tökéletes precizitással hangszerelt, véresen komolyan gondolt dallal áll szemben” – olvasható a szaboeszter.hu-n megjelent ajánlóban.
A lemezen egyébként a nemrég nemzetközi díjat kapott dalok magyarul is megszólalnak majd, emellett fontos újítás a magyar és cigány népi elemek gyakori megjelenítése, akár rock, punk, jazz, akár elektronikus dalról van szó. A harmadik lemez borítója hűen tükrözi az album hangulatát: újítások, mondanivaló, szemtelenség, izgalmas és új hangzás, valamint humor, melyet a háttérből „alázattal figyel” a profizmus.
Megújult a weblapja és blogol is
Nemrég megújult Szabó Eszter weblapja, mely az elmúlt években gyakorlatilag mozdulatlanul fogadta az énekesnő rajongóit. Az oldalon nem csupán a dizájn öltött új formát, hanem a tartalom is kibővült, bár bizonyos menüpontok még nem élnek.
A szaboeszter.hu-n viszont néhány napja már nyomon követhetjük az énekesnő mindennapjait, hiszen elindította blogját, melybe van, hogy naponta többször is megírja azokat a dolgokat, melyek éppen foglalkoztatják, legyen szó hétköznapi történésekről vagy a hazai zenei iparról egyaránt.
Kiderül például, hogy az énekesnő úgy véli, a „Kiszelion bolygóról érkezett szőke bombanő” tanítani érkezett a Földre, Pákó planétáján pedig csokikukit majszolgatnak és egész nap szól a magyar nóta, egy nem szűnő lakodalom az élet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 6 hozzászólás érkezett-
6. maxi 2009. július 4. 22:21
Sajnos én már a második lemezéhez sem tudtam hozzájutni a boltokban, pedig kerestem multinál, kis lemezkereskedőnél egyaránt. Szeretem Eszter karcos hangját, meg a bevállalósságát is.
-
5. Kata7806 2009. július 2. 21:43
A lemezeket úgy küldik ki postán, hogy
már dedikálva vannak. Én megrendeltem! Nagyon profi zenésznek tartom Esztert, és mint ember is rendkívül szimpatikus. A blogját amikor csak tudom, figyelemmel követem. -
4. gyulai lány 2009. július 1. 18:39
Gratulálok Eszteréknek a kicsikhez és, hogy nekik sikerült az ami másoknak nem, hogy együtt maradtak ekkora nyomás ellenére is! Gratulálok a Lemezéhez is!
Szoktam látni őket Gyulán, rendes emberek nem nagyképűek mint a többi zenész.
tisztelet a kivételnek, senkit nem akarok megbántani. -
3. atesza123 2009. július 1. 13:46
Én csak gratulálni tudok Eszternek amiért nem boltban próbálja meg eladni az albumát,és ezáltal nem azt a sok léhűtő ingyenélő semmittevő lemezárust gazdagítja.Mindenki csináljon saját lemezt és áruja azt maga,akinek kell úgyis megveszi és nem utolsó sorba még az ára is kedvezőbb tud lenni kikerülve a sok kereskedőt.Hajrá Eszter és maradj ilyen amilyen vagy és ne hallgass a sok semmirekellő irigy emberre.pussz
-
2. zsoltesz5 2009. július 1. 12:51
Es neten hogy dedikal? Elektronikus alairassal? :)
-
1. Miura 2009. július 1. 12:23
Egész jó Eszter weblapja. Csak hiába szeretném elolvasni a blogját, mert szövegtenger, ráadásul a betűtípus miatt nehezen olvasható. Így hamar abbahagytam.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









