2021.08.15. 17:27
Fogdosta, puszilgatta tanulóját az autósoktató
Gépjárművezető-szakoktatóként két nőt, tanulót is zaklatott az a 60 éves férfi, akivel szemben emberi méltóságot sértő szeméremsértés, valamint zaklatás miatt emelt vádat a Békéscsabai Járási Ügyészség.
Forrás: Shutterstock illusztráció
Fotó: Shutterstock
A férfi tavaly májusban és júniusban Békéscsabán, illetve a Békéscsaba-Siófok útvonalon a forgalomban oktatott egy nőt, ennek során – miközben a nő vezetett
– a nő mellét, nemi szervét a ruhán keresztül simogatta, valamint a kezét puszilgatta.
Egy másik nőt, akit szintén oktatott és akihez viszonzatlanul vonzódott, tavaly ősszel telefonon zaklatott:
két hónap alatt 222 sms-t küldött neki és 49-szer hívta, majd 18 e-mailt is írt neki.
Végül a nő feketelistára tette a férfi telefonszámát és feljelentést tett ellene.
A járási ügyészség azt indítványozta, hogy a férfit a bíróság próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélje, valamint tiltsa el a gépjárművezető-szakoktatói foglalkozástól.