Kék hírek

2023.11.02. 12:52

Parkoló autókat nyitogatott egy fiatal Békéscsabán

Sorra nyitogatta a parkoló autókat egy fiatalember kedden hajnalban Békéscsabán, a Csányi utcában – ismertették a rendőrségen.

Licska Balázs

Forrás: police.hu

Egy nő 3 óra 25 perckor tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy a férje látta, amint a járgányukban kutat valaki. Bezárták, de az egyik ajtó műszaki hiba miatt nem záródott be. A férje rászólt az idegenre, aki erre elszaladt. A rendőrök a hívás után azonnal indultak, és meg is találták az elmenekült fiatalembert. Ugyanabban az utcában, egy kisteherautónál fogták el, amit szintén átkutatott.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 19 éves férfi ellen eljárást indított, és a nyomozók vizsgálják, hogy hány járműnél próbálkozott. Mivel mindkét helyen megzavarták, a nő kocsijából és a kisteherautóból sem vitt el semmit, egyébként a nyitva hagyott kisteherautóban benzinmotoros fűkaszákat, fűnyírót és szerszámokat is tároltak.

Az eset kapcsán a rendőrség felhívta a figyelmet, hogy vegyék ki táskáikat, telefonjaikat, pénztárcáikat és egyéb értékeiket a parkoló autókból. Az ablakokat húzzák fel, az ajtókat zárják be, és ellenőrizzék, hogy a központi zár jól működik-e.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában